FRISS: Újabb fideszes nagyhal jelentette be távozását

Ennyi volt.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Telexnek csütörtökön megerősítette: valóban távozott a szervezettől közmédia hírportáljának főszerkesztője. Az MTVA friss közlése szerint

Élő Gábor felmondott, utolsó munkanapja május 8-án volt.


Élő Gábor 2025 júniusában került a hirado.hu élére, amikor átvette a portál irányítását Szalai Szabolcstól. Tevékenysége már korábban is szorosan kötődött a közmédiához. Az MTI Hírcentrumát vezette, de 2011-ben menesztették azután, hogy a Híradó egyik anyagából eltávolították Lomnici Zoltán korábbi főbírót egy nyilvános esemény felvételéről.

Később, 2013-ban bírósági döntés mondta ki, hogy elbocsátása jogszerűtlen volt, mivel sem közvetlen, sem közvetett felelősség nem terhelte az ügyben. Ezt követően a kormányközeli Mediaworksnél folytatta, majd 2024-ben visszatért a közmédiához, ahol egészen a főszerkesztői posztig jutott.


A Lomnici-ügy másik ismert szereplője, Papp Dániel akkori vezető szerkesztő volt, akit ugyan a botrány után felmentettek aktuális feladatai alól, de elbocsátás nem történt. Később, 2018-ban ki is nevezték az MTVA vezérigazgatójának.

(Kiemelt kép: Kontroll/Facebook)

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top