Fordulat! Nyomozás indult az egyik akkumulátorgyár ügyében

Súlyos pletykák is keringenek.

Környezetkárosítás gyanúja miatt

nyomozást indított a rendőrség a szegedi BYD-gyár ellen.


A hatóságok szerint problémák merültek fel a beruházási területről kitermelt, szennyezett földdel kapcsolatban. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal tette meg a feljelentést, a kínai autógyártó cég pedig jelezte, együttműködik a hatóságokkal – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Súlyos környezetszennyezés a gyanú

A hatóság tájékoztatása szerint a BYD Auto Hungary Kft. nem teljesítette maradéktalanul a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeket. Eszerint a beruházási területről kitermelt, határérték feletti alkil-benzol tartalmú földet több külső helyszínen rakhatták le. Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást környezetkárosítás gyanúja miatt és szakértőket is bevontak a nyomozásba.

Reagált Gajdos László is

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter közösségi média oldalán reagált is a hírekre.



Felszólította a céget, hogy azonnal hagyjon fel minden környezetkárosító tevékenységgel és teljesítse a hatósági kötelezettségeket. A vállalat nem reagált érdemben a vádakra. A gyár körül több pletyka is szárnyra kapott, miszerint nem bánnak túl jól a kínai vendégmunkásokkal és már több munkahelyi baleset is történt, amelyeket eltitkolnak.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top