Közétkeztetési szála is van a korrupciós ügynek: Ismert vállalkozót tartóztattak le

Egyre több embert állítanak elő.

Egybehangzó sajtóhírek szerint őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség Gy. Tamást,


az ország egyik legismertebb közétkeztetési vállalkozóját egy vesztegetési ügy nyomozása során.



A magyar futballban is többször szerepet vállaló üzletember neve az óbudai korrupciós ügy egyik szálán merült fel. A hatóságok házkutatást is tartottak az érdekeltségeinél.

A hírek szerint az üzletember cégei éveken át milliárdos keretszerződések keretében biztosították a közétkeztetést a III. kerületi önkormányzat intézményeiben, iskoláiban és óvodáiban. A nyomozók házkutatást tartottak Gy. Tamás budai luxusvillájában is, ahonnan bizonyítékokat foglaltak le.


A közétkeztetési szál révén érintett Gy. Tamás labdarúgással kapcsolatos tevékenységéről a csakfoci.hu írt. Először a Vasas Kubala Akadémia környékén tűnt fel. Több mint 8 éven keresztül meghatározó tulajdonosa volt az utánpótlás-nevelő központot működtető társaságnak, azonban a Vasas FC és az akadémia közötti konfliktusok után 2018 nyarán kiszállt a projektből.

(index.hu, blikk.hu nyomán, kiemelt képünk illusztráció)

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top