A miniszter szerint a régi kocsik klímája és az új motorvonatok akkumulátora is nehezen bírja a 40 fokot.
Vitézy Dávid közlekedési miniszter egy Facebook-posztban számolt be arról, hogy a napirend előtti felszólalások után a Parlamentből a Nyugati pályaudvarra ment, hogy a negyvenfokos hőségben személyesen hallgassa meg az utasokat és köszönje meg a vasutasok munkáját.
Azt írta, a közösségi közlekedés az egész országban az időjáráshoz mérten, de tartja magát. A vasúton sebességkorlátozások országszerte szükségesek a felforrósodott vágányokon, és emiatt kisebb késések előfordulnak.
A miniszter a járműparkkal kapcsolatos gondokról is írt.
Hozzátette, hogy hétfőn néhány korszerű motorvonat akkumulátortöltése is feladta a 40 fokban. Mindezek ellenére a meghirdetett vonatok több mint 99 százaléka közlekedik, és egyetlen vonalon sincs fél óránál nagyobb késés.
Vitézy köszönetet mondott az utasoknak a türelemért, és külön kiemelte a közlekedési dolgozók helytállását.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívüli időjárás kockázatot jelent a közlekedési rendszereknek és minden ember szervezetének is. Arra kért mindenkit, hogy csak akkor induljon útnak, ha az tényleg szükséges, és vigyen magával elegendő vizet.
A főbb pályaudvarokon és buszállomásokon a közlekedési dolgozók vizet osztanak, és párakapukat is kihelyeztek.
A hétvégére elrendelt harmadfokú hőségriasztást időközben szerda éjfélig meghosszabbították. A MÁV már szombaton bejelentette, hogy a sínek 50–60 Celsius-fokos hőmérséklete miatt több vonalon is jellemzően 20 km/órával csökkentik a sebességet, ami 5–15 perces alapkéséseket okozhat.
Hétfőn a Mávinform arról számolt be, hogy a hőség miatt több elővárosi motorvonat is túlmelegedett, ami járatkimaradásokhoz és rövidebb szerelvényekhez vezetett többek között az S36-os, a G43-as és a Z30-as vonalon.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
