Egyéb

Bige: Annyi bűncselekményt követtek el az elmúlt 15 évben, amiért felelősségre kell őket vonni

Azt nem tudta megmondani Bige László vállalkozó, hogy feljelenti-e Orbán Viktort a nyílt levelében említett károkozásokért,

de szerinte “a mostani hatalom és ennek illetékesei ez alapján fognak megmérettetni”,


tehát annyi bűncselekményt követtek el az elmúlt 15 évben, amiért felelősségre kell őket vonni, mondta a Megbeszéljük adásában.


„Ön mára már csak egy bukott politikus, de nem tudom szó nélkül hagyni azt a 16 évet, amit elvett az életemből (mindannyiunk életéből), tönkretette és kirabolta a hazánkat. A teljesség igénye nélkül megemlítek néhány olyan törvénytelenséget, amit ellenem, a családom és a vállalataim ellen követett el Ön és az Ön által vezetett adminisztráció” – írja Orbán Viktornak címzett nyílt levelében egyebek mellett Bige László nagyvállalkozó, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.


A Megbeszéljük adásában azt mondta: amit a levélben leírt, az nem minden. Ez csak egy része azoknak az atrocitásoknak, azoknak a becstelenségeknek, amiket vele szemben elkövettek. “Még ugyanennyit írhatnék, de úgy gondoltam, hogy nincs semmi értelme. De nem baj az, ha az emberek talán tisztában látnak, hiszen nekem is elég volt, már olyan régóta tart, hogy mindenre én sem emlékszem” – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: amikor elkezdték őket meghurcolni, és kiszállt a rendőrség az egyik irodájukba, megjelentek vagy ötvenen pisztolyokkal felfegyverezve egy olyan munkahelyen, ahol hölgyek, urak dolgoztak, és voltak bent 30-an. „Nem csináltak semmit, mi is csak néztünk, a kollégáimhoz beszéltek, elkérték, amit akartak, kicsit arrogánsak voltak, de volt ahol  tisztességesen, nagyon rendesen viselkedtek”. És aztán elmentek, majd megint visszajöttek. Először nagyon zavaró volt, nagyon súlyosnak ítélte meg mindenki, aztán elvitték valamennyiüket kihallgatásra.


„Eleinte engem is nagyon megvisel,de egy idő után rájöttem, hogy ezek csak ostobaságok, kreált dolgok. Ők sincsenek tisztában azzal, hogy mit akarnak tenni velünk, csak kiadták nekik utasításba, hogy ezt kell csinálniuk” – jegyezte meg.

Bige úgy érzi, azt akarták, hogy megfogják őt és börtönbe csukatják, aminek egyetlen oka volt: meg szerették volna szerezni a Nitrogénműveket. A Nitrogénművek Magyarország legértékesebb magántulajdonban lévő ipari vállalata, amely termel. Ennek a mostani értéke, ha meg szerették építeni, valahol 5 és 5,5 milliárd euró körül van, ezért érdemesnek tartották, hogy mindent elkövessenek, hogy ehhez hozzájussanak. Egy idő után, ahogy látták, hogy ez nem sikerül, onnantól kezdve jöttek elő a büntetőügyekkel. De ahol független bírák dolgoztak, oött a „torkukon akadt” a bíróság. „Engem személy szerint még soha nem ítéltek el semmiért” – közölte.


Akkor akarta megjelentetni a nyílt levelet, amikor Orbán Viktornak az utolsó munkanapja volt. Akkoriban ő maga külföldön volt, megírta ezt és elküldte a levelet Magyarországra az egyik sajtósuknak, azzal, hogy küldje be a MTI-be. Az MTI visszautasította, nem hozta le. Aztán eltelt viszonylag hosszabb idő, nem foglalkozott vele, várható volt, hogy úgyis leváltják már a miniszterelnököt. Végül úgy gondolta, hogy ez a 16 év mérhetetlen mennyiségű kárt okozott nemcsak a vállalatainak, neki, hanem az országnak, az embereknek, a művészetnek, a kultúrának, az oktatásnak, és az egészségügynek is.Úgy gondolja, ezeket össze lehetett szedni egy csokorba. Feltételeui, hogy a volt miniszterelnök valójában talán nem is szembesült azzal, amennyi kárt okozott a magyar nemzetgazdaságnak.


Orbán őt „tiszás oligarchának” nevezte, erre úgy reagált: „rám ilyet hiába mond az Orbán, mert soha nem álltam közel egyetlen párthoz, soha nem kaptam egyetlen kormánytól egyetlen forint támogatást sem. Előtte a szocialistáktól se, Orbántól sem. Ezt, hogy oligarcha, másnak mondhatja, de nekem nem”. A Növekedési Hitelprogramban a Magyar Nemzeti Bank szerinte kiadott több ezer milliárd forintot, amit a magyar lakosság, az adófizetők fizetik vissza a NER-eseknek, oligarcháknak, kormányhoz közel álló vállalkozóknak – mondta.


Azt nem tudta megmondani, hogy feljelenti-e Orbán Viktort az említett károkozásokért. „A mostani hatalom, és ennek illetékesei, ez alapján fognak megmérettetni. Annyi bűncselekményt követtek el az elmúlt 15 évben, amiért nem az kérdés, hogy felelősségre lehet-e vonni a bűnősöket, hanem az: felösségre kell vonni őket!. Ez lesz a mérce hogy rendszerváltás volt, vagy csak kormányváltás. Úgy gondolom, ez ma nem is kérdés” – vélekedett Bige László.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top