Kiderült, mire készülnek Magyar Péterék a kormányülésen: Ez odavág a gazdaságnak

Egy súlyos választási ígéret kerül napirendre.

Egész napos ülést tart szerdán a kormány,


amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a Szent István Vidékfejlesztési Program megtárgyalása lesz



– jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán.

Mi lesz a választási ígéretből?

Magyar Péter először tavaly augusztusban beszélt a Szent István-programról. Akkor még nem kifejezetten vidékfejlesztési tervként, hanem egy több évtizedre szóló cselekvési programként mutatta be.

Az ígéret szerint a kormány 2035-ig megállítaná a népességfogyást, 2050-től pedig ismét tízmillió fölé emelné a magyarság létszámát. Ugyancsak 2035-ig legalább 80 évre növelnék a születéskor várható élettartamot, elsősorban az egészségügyi ellátás fejlesztésével és a betegségek megelőzésével.


A tervek között szerepel a tömeges elvándorlás megállítása, valamint a Vár a hazád! program elindítása is, amelynek segítségével nyolc év alatt kétszázezer külföldön élő magyart csábítanának haza.

Több pénzt ígértek a falvaknak

A választási ígéret szerint minden tíz településből álló faluközösség egymilliárd forintos fejlesztési keretet kapna, amelynek felhasználásáról helyben dönthetnének. A vállalások között szerepelt, hogy 2035-ig minden régióban új, korszerű szuperkórház épüljön, megerősítsék az alapellátást, valamint az oktatás ismét Közép-Európa élvonalába kerüljön.


A kormány 2040-ig megduplázná a megújuló energiaforrások részarányát, 2035-ig pedig megszüntetné az ország orosz energiafüggőségét.

Azonnali intézkedéseket ígértek az aszályhelyzet kezelésére, 2030-ig pedig az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák a légszennyezettséget.

A terv része az önkormányzatok önállóságának, hatásköreinek és pénzügyi forrásainak helyreállítása is.

Magyar Péter egyúttal bejelentette, hogy augusztus 20-án Budapesten rendezik meg a Tisza Szigetek országos találkozóját.


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top