Egyéb

Magyar Péter: Szijjártó a Kínai Kommunista Párt szolgálatába állt

A miniszterelnök szerint a kínai globális óriás BYD-hoz szerződni egyet jelent a Kínai Kommunista Párt szolgálatába állással.

Szerinte, amit Szijjártó csinált, az a legvérlázítóbb korrupció.

Magyar Péter videóüzenetben ecseteli,



hogy szerinte „egészen botrányos módon esik szét az egykori állampárt, a Fidesz”. Szerinte a párt vezetői menekülnek, miközben Orbán Viktor az Egyesült Államokban néz futballmeccseket.


„A maffia korábbi élethalál urai egymás után menekülnek a süllyedő hajóról, miközben a maffiafőnök focimeccset néz az USA-ban a családjával és az oligarcháival.”

nap hírére reagálva közölte, hogy Orbán Viktor korábbi külügyminisztere a kínai BYD nevű céghez igazol vezetőnek, amelynek korábban több száz milliárd forint állami támogatást lobbizott ki.


„Ezt minden európai országban korrupciónak hívják, abból is a legvérlázítóbb fajtának” – fogalmazott.

Magyar szerint ezzel egy „hazug világ szilánkokra tört”, és bebizonyosodott, hogy a szuverenitás védelméről szóló kormányzati kommunikáció nem volt igaz. „Az eddigiekhez képest annyi lesz a különbség, hogy mostantól ugyanazért a munkáért nem a magyar emberek fizetik majd Szijjártó Pétert, hanem a tényleges munkáltatója” – ismételte meg a videóban.

Úgy véli, a lépés rávilágít, miért is lobbizott a kormány a kínai autó- és akkugyárak mellett, kockáztatva a magyar emberek egészségét és a vízkészletet.


„Egy volt külügyi és külgazdasági miniszternek pozíciója elvesztése után néhány hónappal egy korábban általa 100 milliárdokkal támogatott vállalathoz elmenni vezetőnek nemcsak morális, de súlyos jogi aggályokat is felvet.” Azt is hozzátette, a BYD-hez szerződés a Kínai Kommunista Párt szolgálatába állással egyenértékű.

A Fidesz belső válságára is kitér megemlítve, hogy a párt meghatározó politikusai távoznak, és a frakció szétesése várható. A párt vezetőit név szerint is felsorolta.

„Gulyás Gergely olyan váratlanul mondott le, hogy a saját pártársainak sem szólt előre. Szijjártó Péter Kínába igazolt, Rogán Antal külföldön, Lázár János pedig eltűnt a nyilvánosság elől. A Fidesz bátor vezérkara menekül, bujkál, új állást keres, vagy egyszerűen eltűnik.”

Szerinte a pártot csak a hatalom és a gazdagodás tartotta össze, és elvesztésével a politikai közösség is szétesik.


Ezzel szemben a Tisza-kormány munkáját emelte ki, amely az uniós források hazahozatalán dolgozik. „Ezt tettük eddig is, amikor tárgyaltunk az Európai Unióval, és ezért hozzuk haza Magyarországnak járó több ezer milliárd forintnyi uniós forrásokat, amelyekből vasutat, kórházat, iskolát és energiahálózatot fejlesztünk.” A megszólalást azzal zárta, hogy egy széteső rendszer romjai után egy szabad, európai és emberséges ország lehetősége áll előttünk. „Ezt az országot közösen kell, és közösen fogjuk felépíteni.



A haza minden előtt.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top