egy nagyszabású korrupciós ügyben, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a nyomozó ügyészek közösen csaptak le egy magas rangú kormányhivatali tisztviselőre.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azóta újabb részleteket tárt fel, és a vesztegető vállalkozót is gyanúsítottként hallgatta ki.
A botrány szálai Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe vezetnek, ahol
egy helyi üzletember csaknem egymilliárd forintos állami támogatást szeretett volna megkaparintani a kormányhivataltól.
A gyanú szerint egy közvetítő segítségével felvette a kapcsolatot a hivatal vezető beosztású osztályvezetőjével, akinek sikeres elbírálás esetén hatalmas összeget ígért.
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből kiderülnek a piszkos részletek:
„Egy helyi vállalkozó egy milliárdos állami támogatás elnyerése érdekében fizette le a kormányhivatali osztályvezetőt, és a pályázat sikeres elbírálása esetén 3 százalékot, összesen 12,6 millió forintot kínált neki. A következő alkalommal az osztályvezető már önként ajánlotta fel szolgálatait, és egy 440 millió forintos támogatásból 6 millió forint kenőpénzt vehetett át feketén a gördülékeny ügyintézésért cserébe. Az újabb összeg átvételekor azonban már lesben álltak a TEK-esek és a nyomozó ügyészek is. A tisztségviselő már a rácsok mögött ül, de most gyanúsítottként hallgatták ki a vállalkozót is.”
Így zajlott a milliók átadása
Az első, közel egymilliárdos pályázat valóban zöld utat kapott, így a vállalkozó tartotta a szavát: 2026 áprilisában átadott 12,6 millió forintot a közvetítőnek, aki ebből 5 milliót csúsztatott át az osztályvezető zsebébe.
A könnyen jött pénz láttán az osztályvezető vérszemet kapott. Amikor megtudta, hogy a vállalkozó egy újabb, 440 millió forintos támogatásra is pályázik, a közvetítőn keresztül maga ajánlotta fel a segítségét. Ezért a projektért újabb 6 millió forint kenőpénz járt volna, amit július 2-án adtak át a közvetítőnek.
A gyanútlan osztályvezető másnap, július 3-án vette át a saját részét, ám ekkor már nemcsak a pénz várta, hanem a rajtaütésre készülő TEK-esek és az ügyészség nyomozói is,
akik azonnal bilincset kattintottak a csuklójára.
Börtönben várja a tárgyalást
A korrupt osztályvezetőt a bíróság gyorsan letartóztatásba helyezte. Bár a gyanúsított és védője fellebbezett a döntés ellen, a Debreceni Törvényszék határozata alapján a letartóztatás jogerőssé és véglegessé vált, így a tisztségviselő rácsok mögött marad.
Az ügyészség nem állt meg itt: a napokban hivatali vesztegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a támogatásokért milliókat fizető vállalkozót is. Míg az osztályvezető a börtönben ül, a vesztegető üzletember és a közvetítő egyelőre szabadlábon védekezhet.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
