MOST ÉRKEZETT: Váratlan dolog történt a letartóztatott fideszes véleményvezér ügyében

Rendkívüli közleményt adott ki az ügyészség.

Már nem gyanúsítják terrorcselekmény előkészítésével Szakács Istvánt.

Kiderült, gyanúsított nélkül folyhat tovább a nyomozás az ügyben.

Közleményt adott ki az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség közleményt adott ki Szakács István ügyében, amiben azt írták, megvizsgálták a nyomozás iratait, és

a gyanúsítás elleni panasznak helyt adtak,

azonban a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasították. A közlemény szerint a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt indult bűnügyben a nyomozó hatóság 2026. július 7-én kutatást, lefoglalást és motozást rendelt el egy férfival szemben.

A rendőrök a kényszerintézkedéseket 2026. július 8-án a férfi lakóhelyén hajtották végre, és az ezekkel kapcsolatos határozatot a helyszínen kézbesítették a férfinak, aki a határozattal szemben panasszal élt. Ezt követően a rendőrség a férfit, Szakács Istvánt előállította, és őt terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettével meggyanúsította. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt azzal, hogy nem követett el bűncselekményt. A főügyészség a nyomozás iratait megvizsgálta, és megállapította, hogy

A főügyészség a nyomozás iratait megvizsgálta és megállapította, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a gyanúsítás közlésére nem kerülhetett volna sor,

mert a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés megalapozott gyanúja nem állt fenn.

Ezért a bejelentett panasznak helyt adott. Ezzel a férfi gyanúsítotti jogállása megszűnt.

Gyanúsított nélkül folyik tovább a nyomozás

A bűncselekmény – nyomozás elrendeléséhez szükséges – ún. egyszerű gyanúja ugyanakkor megállapítható volt, így a kutatás, lefoglalás és motozás elrendeléséhez szükséges feltételek fennálltak. Emiatt a férfi lakóhelyén végrehajtott kényszerintézkedéseket elrendelő határozat elleni panaszt a főügyészség elutasította – zárja közleményét az ügyészség.

A nyomozás így gyanúsított nélkül folyik tovább, ez viszont nem jelenti azt, hogy az eljárás későbbi szakaszában Szakács Istvánt ne tudná ismételten meggyanúsítani a rendőrség.

Beszámoltunk róla, hogy július 8-án reggel őrizetbe vették Szakács István megafonos influenszert, akit néhány órán belül szabadon is engedett a rendőrség, de előtte többek között Orbán Viktor is támogatásáról biztosította, valamint azonnal jogi segítségben is részesült.

Kapcsolódó:

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top