Magyar Péter megjelent a kommentek között, és azt mondta, hogy felesleges lobbizni, és a közvetlen elnökválasztás csak az új Alkotmány elfogadása után lehet.
Márki-Zay Péter szerint még Polgár Judit sem lehetne független államfő,
mert „közvetlen elnökválasztás hiányában óhatatlan, hogy ő is a parlament bábja legyen”.
A bejegyzését azzal a kérdéssel indította: „POLGÁR JUDIT?”
Azt írta, még egy ideális, sokpárti kiválasztási folyamat után is megmaradna a köztársasági elnök függősége a parlamenti többségtől.
Ebből azt a következtetést vonta le, hogy nemcsak a nemzet, de maga a jelölt érdekében is a közvetlen választás a megoldás.
Posztját egy politikai célkitűzéssel és egy történelmi utalással zárta: „Építsünk egy demokratikus mintaállamot!”, majd hozzátette: „Az áprilisi forradalom után tartozunk azzal a nemzetnek, a magyar embereknek, hogy olyan rendszert hozzunk létre, melyben valódi fékek és ellensúlyok működnek.”
A poszt alatt megjelent Magyar Péter is – akinek nagy támogatója Márki-Zay.
Nem derül ki egyértelműen, hogy Magyar Péter szerint MZP pontosan ki mellett lobbizik, hiszen
Azonban egy korábbi nyilatkozatában már jelezte, hogy amennyiben a nép felkérné, ő maga is elindulna az államfői posztért, de kizárólag egy közvetlen választáson. Álláspontja szerint az államfő függetlenségét csak ez a mechanizmus garantálhatja, nem pedig egy parlamenti többség által támogatott jelölt személye.
Bár támogatja, de Márki-Zay korábban többször is kritikusan nyilatkozott Magyar Péter politikai stratégiájáról, és mostani posztjával is a rendszerszintű garanciák fontosságát hangsúlyozza a személyi megoldásokkal szemben.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
