Egyéb

Havasi Bertalan: Polgár Judit jelölése csak porhintés a tiszás önkényuralomban

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a köztársasági elnök személye lényegtelen „még a »jelölés« és a »társadalmi egyeztetés« összes tenyérbemászó körülményével együtt is”.

Havasi Bertalan ezt azzal indokolta, hogy Sulyok Tamás mandátumát egy Alaptörvény-módosítással szüntették meg.

„Teljesen lényegtelen a személy kérdése” – így reagált Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn arra,



hogy Magyar Péter miniszterelnök Polgár Juditot kérné fel köztársasági elnöknek. Havasi a helyzetet rendkívül súlyosnak írta le, szerinte ma Magyarországon „tiszás önkényuralom” van, ahol a jogállamiság és az alkotmányos demokrácia nem működik.


Az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a helyzetet éppen az bizonyítja, hogy már nem Sulyok Tamás a köztársasági elnök, mert „Magyar Péter ugyanis erőszakkal eltávolította”.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a jelölés és a társadalmi egyeztetés körüli folyamatok tenyérbemászóak.

„Minden más csak porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás” – fogalmazott.

A mostani helyzet azután állt elő, hogy az Országgyűlés múlt héten elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, amely egyebek mellett megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnöki mandátumát.


Sulyok szombaton egy drámai hangvételű videóban jelentette be, hogy aláírja a saját menesztéséről is rendelkező jogszabályt, a lépést pedig „alkotmányos kényszernek” nevezte, amivel szerinte a demokratikus jogállam megszűnt. A módosítás hétfőn lépett hatályba, így az államfői teendőket ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el. Az új köztársasági elnököt a parlamentnek harminc napon belül kell megválasztania.


A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat elismert képviselője, köztük Rubik Ernő, Kapu Tibor és Kulka János nyílt levélben javasolta Polgár Juditot a posztra. A kezdeményezésre Magyar Péter miniszterelnök órákon belül reagált, és bejelentette, hogy hétfőn találkozik a sakknagymesterrel, és megtiszteltetésnek érezné, ha elvállalná a feladatot.


A bejelentés ugyanakkor vegyes fogadtatásra talált: a miniszterelnök közösségi oldalán sokan támogatták a pártpolitikától mentes jelöltet, de a gyors döntés és a politikai tapasztalat hiánya miatt saját táborán belül is kritikák érték. A jelölés nyilvános üzenetváltáshoz vezetett Magyar Péter és Márki-Zay Péter között is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top