Egyéb

Óriási botrány a parlamentben:Magyar Péter olyan dolgot mondott ki, amitől megfagyott a levegő!

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Rendkívüli parlamenti ülés és házelnöki figyelmeztetés

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődött a kétnapos



 rendkívüli parlamenti ülés, ahol több fontos ügy is a képviselők elé került. A parlamentben döntenek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, valamint az önkormányzati vezetők javadalmazásának korlátozásáról is.


Forsthoffer Ágnes házelnök már az ülés elején jelezte, hogy egyeztetett az Országgyűlés alelnökeivel. Arra kérte a képviselőket és a felszólalókat, hogy tartsák be az időkereteket, és a felszólalások stílusában is feleljenek meg a Ház tekintélyének.

A házelnök külön kitért arra is, hogy többen videóztak a teremben. Elmondása szerint olyan felvételek készültek, amelyek más lejáratására alkalmasak lehetnek. Felszólította a képviselőket, hogy hagyjanak fel az ilyen tevékenységekkel, mert ezek akár kéthavi tiszteletdíj-megvonással is járhatnak.


Forsthoffer Ágnes azt is bejelentette, hogy kezdeményezi minden olyan peres eljárás közös megegyezéssel történő megszüntetését,

amelyben korábbi képviselők küzdenek a korábbi házelnök túlzó döntési ellen.

Magyar Péter szerint katasztrofális állapotban vették át az országot


Magyar Péter felszólalásában a kormány eddigi, 50 nap alatt meghozott vagy kezdeményezett döntéseit sorolta. A miniszterelnök szerint az elmúlt hetekben folyamatos munka zajlott, és közben újabb ügyek kerültek elő az előző kormány időszakából.

Magyar Péter úgy fogalmazott:

„1200 órája dolgozunk megállás nélkül Magyarországért. Minden órának ára van, minden órában döntéseket kell hozni, és minden órában újabb bizonyítékok kerülnek elő arról, hogy Orbán Viktor és bűntársai milyen állapotban hagyták ránk ezt az országot. Katasztrofális állapotban.”


A felszólalásban elhangzott, hogy több szakminisztériumot is létrehoztak, köztük az oktatással és az egészségüggyel foglalkozó területeken. Magyar Péter arról is beszélt, hogy elindítottak egy többmilliárd forintos klímafejlesztési programot.

A miniszterelnök szerint megkezdték az egészségügyben az intézményi autonómia helyreállítását, a betegjogok megerősítését, valamint átvilágítás indult a lélegeztetőgép-beszerzések és a kórházi működési állapotok ügyében.


Magyar Péter arról is beszélt, hogy megkezdték az oktatás szakmai önállóságának helyreállítását a tankerületi rendszer átalakításával. Kijelentette, hogy felszámolják a tankönyv-monopóliumot, és előkészítették az iskolakezdési támogatást, amelynek végleges változatáról a héten dönt a kormány.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top