Ez még hiányzott. „Jókor” címmel több mint 2 millió nyugdíjashoz megy ki a héten a hivatalosan a Magyar Államkincstár által kiadott 16...
Hiába vagyunk egy gazdasági válság közepén. Miután a parlament elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló javaslatot, ismét elindulnak az országban a kilakoltatások, végrehajtási...
„Annyit elmondhatok, hogy már a magyar kormánnyal is vannak egyeztetések arról, hogy a vonatkozó törvényt megfelelő módon ki lehessen dolgozni, és itthon...
A politikai klientúraépítés folyamatát, a kormánypárti politikai elit és a hazai vállalkozói réteg egy részének összefonódását mutatja be az idegenforgalom és a...
„A felhatalmazási törvény és annak visszavonása egy propagandaeszköz. Ma távolmaradással demonstráltam a kormány hazugságai ellen” – közölte Szél Bernadett független országgyűlési képviselő...
Interjút adott a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője az Euronews-nak. Deutsch Tamást kérdezték az amerikai eseményekről is, de természetesen nagyon hamar rátért...
A Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., valamint az Euro Generál Zrt. építheti meg a győri vízi élményparkot, nettó 19,6 milliárd forintért – írja...
A DK-s Oláh Lajos írásbeli kérdéssel fordult Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, hogy megkérdezze, “Miért tart tovább a díjmentes parkolás, mint a veszélyhelyzet?”...
A Kásleri döntés miatt rengetegen maradhadtak szakszerű ellátás nélkül, köztük egy idős nagybeteg, aki hat napig szenvedett otthonában, majd miután visszavitték a...
A promenad.hu-n megjelent olvasói levél szerint egy normális társadalomnak ki kéne vetnie magából a vasalódeszkás tornatanárt, mert “…romlott liberális társadalomnak, romlott jövője...