Szerinte 55 éven keresztül nemzetellenes volt a magyar politika. Kövér László agya ezúttal a Magyar Művészeti Akadémia emlékülésén szállt el. A házelnök Jankovics Marcell Trianon című tárlatának...
Fokozódik a helyzet. “Csődbe viheti a kormány a fővárost, ha a költségvetést a jelenlegi formájában fogadja el a Parlament” – erről is...
Ő is a koronavírus ellen küzdött. Illetve küzd még novemberig. Rekordnak számító, 1,2 millió forintos megbízási díjjal szerződtette a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások...
Nincs is ennél fontosabb! Orbán Viktor pénteken utazik Minszkbe, hogy Alekszandr Lukasenko belarusz elnökkel tárgyaljon. Csütörtök este gyorsan megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben,...
Van, ahol enyhítettek a korlátozásokon, van, ahol marad a szigorítás. Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy tájékoztatott: a friss adatok szerint eddig 542 ember halt meg...
Összenő, ami összetartozik. “Látszik, hogy komoly zavar van mind a magyar-orosz, mind a magyar-török kapcsolatban” – áll Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja...
2021. január 1-től tilos az avar és a kerti hulladék égetése. Az ezzel összefüggő, az agrárminiszter által benyújtott, a környezet védelmének általános szabályairól...
Fizetőssé teszik a felújított strandokat Fonyódon és Bélatelepen. A település tavaly és idén összesen 450 millió forintot nyert strand-felújításra. A polgármester korábban...
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről, valamint az azzal összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről szóló javaslat együttes vitájával folytatta munkáját...
A külügy szerint az útleveleket nem foglalkozás szerint kategorizálják. Dzsudzsáknál mégis csapatkapitányi múltjára hivatkoztak. Csak nemrég derült ki, hogy a Tiltott Csíki...