A Publicus Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet a Népszava számára készített, a koronavírus járványról kérdezte a lakosságot. Ebből kiderül egyebek mellett az is, többségben...
„Feljelentést teszek Bíró Nagy László fideszes képviselő ellen járványügyi szabályszegés miatt!” – közölte a Párbeszéd társelnöke Facebook-oldalán. Szabó Tímea elfogadhatatlannak tartja, hogy...
Láthatjuk, hogy az új eszközök beszerzése folyamatos azért, hogy megóvjuk embertársaink életét – jelentette be Lakatos Tibor. A rendőrezredes szerint már a...
A március 15-i alkalmat leszámítva az elmúlt hetekben egyszer se szólalt meg a köztársasági elnök. Az Index megpróbálta megtudni, hogy akkor mégis mivel...
Úgy tűnik, a diktátor-törvény nem csak itthon verte ki a biztosítékot, az elmúlt napokban Brüsszelben is egyre többen szólalnak fel – jobb- és baloldalról...
Zárug Péter Farkas a Miskolci Egyetem Politika Tudományi intézetének adjunktusa, ismert jobboldali közszereplő. Gyakori és kedvelt vendége a HírTV és a valamikori...
Miközben Magyarország újkori történetének egyik legnagyobb válságát éli, a köztársasági elnök egyszerűen eltűnt az emberek elől. Áder Jánosnak a jelenlegi súlyos helyzetben semmilyen...
Kedden a változatosság kedvéért végre jó hírt is kaptunk, az ígéreteknek megfelelően megérkezett Kínából az első nagyobb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány. Az...
A diktátor-törvény tegnapi vitájakor Orbánnak volt egy érdekes mondata, ami fölött sokan átsiklottak, egyrészt mert nem tudták értelmezni, másrészt pedig elveszett a...
Húszezer maszkot adományoztak a China Construction Bank (Europe) S.A. magyarországi fióktelepének képviselői Magyarországnak a koronavírus-járvány miatt; az adományt szállító kamion hétfőn érkezett...