Politika

Olyan videó kering Orbánról, hogy örülhet, ha nem lesz komolyabb baja

Pestibulvar.hu

Bár Orbán a maga 56 évével alapvetően nem tartozik a kiemelten veszélyeztetett korosztályba, a biztonsági előírások őrá is vonatkoznak. A vírus nem csak az idősebbekre, de a középkorúakra és a fiatalokra is veszélyt jelenthet, többeknél akár súlyos szövődményeket is okozhat. Az sem világos, hogy Orbán vajon teljesen egészséges-e, az ő korában nem ritka a magasabb vérnyomás, vagy egyéb krónikus betegség fennállása. De ha nem is rendelkezik ilyenekkel, egy ilyen súlyos járványhezetben akkor is oda kellene figyelnie a viselkedésére.




 

Ezért is meglepő, hogy úgy tűnik, mintha a miniszterelnököt egy kicsit sem érdekelnék az előírások. Egy tegnapi parlamenti felvétel tanúsága szerint pl.

NEM EGYSZER HOZZÁÉRT AZ ARCÁHOZ, TÖBBSZÖR IS ELŐFORDULT, HOGY A SZÁJA, A SZEME ÉS AZ ORRA KÖRNYÉKÉN MATATOTT, PONT OTT, AHOL NEM SZABADNA NEKI.

 

Járvány idején ne fogdosd folyton az arcod! Légy okos, vigyázz magadra, vigyázzunk egymásra!És ha teheted, #maradjotthon!

Közzétette: Tordai Bence – 2020. március 24., kedd

 

Tudvalevő ugyanis, hogy a fertőzés elsősorban ezeken a területeken keresztül fertőzi meg az embereket.

 

Üzenjük a miniszterelnöknek, hogy ha már az ellenzékét nem, akkor legalább a saját operatív törzse előírásait illene megfogadnia, a saját érdekében, főként hogy ő vezető politikus létére rendszeresen jár emberek közé, és nem engedheti meg magának, hogy otthon maradjon. Itt van néhány tanács, amit mindnyájunknak, köztük neki is, érdemes lenne betartania:

  • mossunk sokat kezet, naponta többször,
  • ne nyúljunk az arcunkhoz, maximum csak kézmosást követően,
  • kerüljük a társas érintkezés minden formáját, pl. a kézfogást, a puszit, vagy a baráti ölelést.
  • köhögéskor, vagy tüsszentéskor rakjunk papírzsepit az arcunk elé, utána dobjuk ki, és mossunk kezet!

 

Orbán esetében nem először fordul elő, hogy megszegi az előírásokat, egy külföldi sajtótájékoztatóján pl. nemcsak a saját arcát fogdosta, de miután láthatóan köhögött egyet a markába, másokkal is kezet fogott. Ma a kínai szállítmány átvételekor pedig puszta kézzel taperolta az érkező csomagok takarítófóliáit. Ez felelőtlen magatartás, amit főleg neki illene tudnia.




 

Nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy véletlenül se kövesse a miniszterelnök példáját, próbálja betartani az előírásokat, illetve ha teheti, maradjon otthon. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy akár életeket is menthetünk, ha felelősségteljesek maradunk.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top