Orbán Viktor ezentúl maga felügyeli a kormánydöntések előkészítését és végrehajtását, ezzel tulajdonképpen létrejön egy harmadik kancellária. Vezetője Biró Marcell lehet, aki sok...
Az önkormányzatok kötelezettségévé tette volna az ellenzék a kilakoltatással fenyegetett családok elhelyezését. A fideszes többségű házbizottság hétfői ülésén leszavazta azt a...
Azoknak, akik a Fideszre szavaztak, ugyanannyit kell majd fizetni a piacon, mint akik nyaralásra jöttek haza Brüsszelből. – Vagyis egyre többet, mert...
Az az oktatásügy, amelynek célja a felemelkedés lehetne, pont az ellenkező céllal működik jelenleg: aki szegény, az maradjon is az. ...
Hegedűs Zoltán volt hódmezővásárhelyi alpolgármester még a múlt csütörtökön egy mosolyjellel, egy tűző nappal és egy üveg pezsgővel tűzdelt Facebook-bejegyzésben adott hírt...
A 2021-2027 közötti költségvetés szerdán bemutatandó javaslatában az szerepel majd, hogy ha egy tagállam esetében az igazságszolgáltatás nem megfelelő működése miatt veszélyben...
Szimbolikus intézmény a sajókazai Ámbédkar Iskola, amelynek célja, hogy szegénysorú gyerekeket juttasson érettségihez. Csakhogy ez az intézmény most a megszűnés szélére sodródott,...
Az április 8-i választás listás eredményét megállapító NVB-határozat ellen hétfő délután 4 óráig lehetett felülvizsgálatot kérni. A Kúriának 3 napja van dönteni...
Szombat van, úgyhogy folytatódnak a fegyelmi tárgyalások az LMP-ben. Beszámoltunk róla: április 14-én a Honvédkórházba szállították Hadházy Ákost, miután saját párttársa, Sallai Róbert Benedek úgy...
Végre az MSZP-nek is megvan a maga KDNP-je! Úgy tűnik, a 0 százalékos Párbeszéd lesz a harmadik fideszes kétharmad legnagyobb nyertese: a...