Politika

Németh Szilárdra is számít Orbán az alkotmány felülvizsgálatánál

hvg.hu

Szájer József mellett Németh Szilárd honvédelmi államtitkár is segíti majd az ősszel induló egy-másfél éves alkotmányrevíziót – írja az atv.hu.






 

Szokásos péntek reggeli rádiós interjúja végén beszélt arról Orbán Viktor, hogy alkotmányrevízióra készül a kormány. Erről azt mondta: ez csak egy kisebb változtatás, amelyet az ország biztonsága érdekében meg kell tenni, egy ennél nagyobb, átfogó felülvizsgálat várható azonban szeptembertől.

 

Úgy fogalmazott: az akár egy-másfél évig tartó folyamat során megnézik, mi vált be a 2011-ben elfogadott alaptörvény rendelkezéseiből, mi válhatott volna be, és hol maradtak szabályozási rések.

 

Az interjút követő hét keddjén, a szlovák miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján jelentette be a kormányfő, hogy egy alkotmányozó testület felállításába kezdenek. A revíziót Trócsányi László igazságügyminiszter koordinálja majd, ehhez Szájer József EP-képviselő segítségét is kérte a miniszterelnök. És mint most kiderült, Németh Szilárd honvédelmi államtitkár is kiveszi majd a részét a munkából.






 

“Ő nem alkotmányjogász, ezért mint honvédelmi államtitkár tudja segíteni a tekintélyes alkotmányjogászok tanácsadó testületét. Nem mindig csak alkotmányjogászokra van szükség egy alkotmányos kérdés megítélésében” – mondták az ATV munkatársának a kormányoldalon.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top