Az Emberi Jogok Európai Bíróságának(EJEB) ítélete szerint megsértette hat újságíró szólásszabadsághoz való jogát Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mikor 2016-ban kitiltotta őket...
A fejlett világ egyik legkevésbé szabad országa nem lehet példa az Egyesült Államok előtt – figyelmeztetett a republikánus szenátor. „Magyarország, modell Amerikának?”...
A Nemzeti Védelmi Szolgálat azonnal lépett. Szeptember 16-án, a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján rendelte el a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség...
Tucker Carlson, a Fox News szélsőjobboldali trumpista műsorvezetőjének magyarországi látogatása nyomán a CNN összeállításában önkényuralmi rendszernek nevezték Magyarországot, Orbánt pedig autokratának, kizárólagos...
Döbbenetes, az az előterjesztés, ami a Parlament honlapjára került ki, és többek között a képviselők vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségét szabályozza. Önmagában a szabályozás...
Elszabadultak az árak az országban, ezt pedig pártállástól függetlenül mindenki érzi; egy most megjelent felmérés pedig azt is bebizonyította, hogy ez a...
Az ombudsman külföldi kollégáiból álló testülete azt javasolja, hogy minősítsék le, vagyis fosszák meg „A” státuszától a magyar alapvető jogok biztosát, Kozma...
A Konferencia Európa Jövőjéről elnevezésű, egy éven át tartó rendezvénysorozat okán közös gondolkodásra buzdít Varga Judit igazságügyi miniszter hivatali elődjével, Trócsányi László...
A kormány úgy döntött, hogy a gazdaságvédelmi alapon belül létrehozza a magyar helyreállítási alapot és elindítja azokat a programokat, amelyeket az európai...
Herczeg Zoltán divattervező, dizájner Veiszer Alinda új műsorának vendégeként fejtette ki véleményét a Magyarországon működő politikai rendszerről, súlyos véleményt mondva az ország...