Politika

Szijjártó Péter úgy tudja, Magyarország kormánya az adócsökkentés kormánya

nyugatifeny.hu

Mi más?

A globális minimumadó bevezetése olyan nehézségekbe ütközik, amelyeken „nem tudunk átlépni, mert mi az adócsökkentések kormánya vagyunk”

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Madridban a közmédiának nyilatkozva.

A tárcavezető Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről beszámolva kiemelte: minél alacsonyabbak a munkát, a vállalkozásokat terhelő adók, az annál inkább segíti a versenyképességet.

Ez Magyarország példáján keresztül be is bizonyosodott, hiszen amióta Európa legalacsonyabb társasági adóját kell fizetni Magyarországon, azóta minden évben megdől a beruházási rekord – magyarázta.

Hangsúlyozta: mi

az adócsökkentések kormánya

vagyunk, és egy ilyen rendkívül nehéz helyzetben, amelyben a világgazdaság, azon belül az európai gazdaság is van, az adóemelés tragikus következményekkel járna gazdasági szempontból és munkahelyek ezreit, tízezreit veszélyeztetné Magyarországon.


A miniszter szerint ha a globális minimumadót be kellene vezetni Magyarországon, a versenyelőnyünket teljes mértékben elveszítenénk.

Tizenkét éve egy világos stratégia mentén alakítják az adópolitikát, a munkára, a vállalkozásokra rakodó

adóterheket folyamatosan csökkentették

és az adópolitika fókusza a fogyasztáson van – mondta. Hozzátette: ezt nem lehet rövid idő alatt megváltoztatni, ráadásul van egy parlamenti döntés is, amely úgy szól, hogy a kormány ne hagyja jóvá a globális minimumadó bevezetését.

(via 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top