Bár áprilisban még korántsem volt olyan rossz a helyzet, mint ma, azért az elmondható, hogy már akkor is jócskán érezhető volt a gazdasági hanyatlás és az infláció negatív hatása.
Mindezek ellenére az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy érezte, nincs abban semmi kivetnivaló, ha a náluk dolgozó államtitkárok a tárca feldarabolása előtt nagyvonalú búcsúajándékot kapnak a havi 1 millió 750 ezer forintos fizetésük mellé.
A MINISZTÉRIUM VÉGÜL ÚGY HATÁROZOTT, HOGY “MOTIVÁCIÓS ELISMERÉS” CÍMSZÓ ALATT FEJENKÉNT 4 MILLIÓS JUTALMAT OSZT SZÉT, MÍG A KORRUPCIÓS ÜGYBE KEVEREDETT VÖLNER PÁL KÖZEL 4,8 MILLIÓ FORINT PLUSZ PÉNZZEL TÁVOZOTT
– számolt be róla a Blikk.
A lap kiemeli azonban, hogy a többségnek nem kellett végleg búcsút intenie a jól fizető kormányzati pozícióktól, ugyanis annak ellenére, hogy az EMMI-t feldarabolták, ugyan úgy helyet kaptak az ötödik Orbán-kormányban.
“Rétvári Bence a belügyi tárcánál folytatta miniszterhelyettesi karrierjét, vele tartott a köznevelésért felelős Maruzsa Zoltán és a szociális ügyekkel foglalkozó Fülöp Attila is. Az Európai Uniós fejlesztéspolitikáért felelős Vitályos Eszter a kulturális és innovációs tárca miniszterhelyettese lett, míg Szabó Tünde ugyan bukta a magyar sportvilág felügyeletét, de egy kormánybiztosi pozícióval azért vigasztalódhatott. Rajtuk kívül még Horváth Ildikó egészségügyért, Fekete Péter kultúráért és Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős egykori államtitkároknak ismerték el a motivációjukat” – áll a lap elemzésében.
A kimagasló motivációs elismeréssel és a magas fizetésekkel kapcsolatban a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Ligeti Miklós alkotott véleményt, mely szerint ezekkel önmagában nincs probléma, hiszen a magas fizetés bizonyos esetekben visszaszoríthatja a korrupciót, azonban véleménye szerint az átláthatóság hiánya aggályos és a jutalom osztogatása ebben a gazdasági helyzetben visszás lehet.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.