Az MSZP a közösségi oldalán számolt be róla, hogy az Orbán-kormány ismét cserben hagyta a magyar embereket.
Mint bejegyzésükben kiemelik: július elsejétől kezdve megszűnik annak a lehetősége, hogy az élelmiszerüzletekben SZÉP-kártyákkal is lehessen vásárolni!
Az ellenzéki párt szerint ezzel a lépéssel a Fidesz-kormány cserben hagyja a brutális drágasággal küzdő magyar embereket,
UGYANIS AZÉRT SZŰNIK MEG A SZÉP-KÁRTYÁS VÁSÁRLÁS LEHETŐSÉGE, MIVEL A KORMÁNY NEM BIZTOSÍT ERRE TÖRVÉNYI LEHETŐSÉGET.
“Az emberek többsége a brutális drágulások miatt a SZÉP-kártyával eddig túlnyomó részben élelmiszert vásárolt” – véli az MSZP, mely szerint “a jelenlegi megélhetési válságban nem szűkíteni, hanem bővíteni kell a kormányzati segítségnyújtás körét!”
Az ellenzéki párt kezdeményezte, hogy a rászorulók kapjanak legalább havi 20 ezer forint értékű élelmiszerkupont elektronikus fizetőeszközre feltöltve, amit csak alapvető élelmiszerekre lehet költeni; illetve szeretnék, ha a SZÉP-kártyákkal július 1-je után is lehetne vásárolni az élelmiszerüzletekben!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.