A Tisza és a Szamos folyók magyarországi szakaszán észlelt jelentős mennyiségű hulladék okozta szennyezés tárgyában, az ügyészségen tett feljelentés alapján a Tiszai...
Szlávik János infektológus főorvos volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, és a műsorban közölte, nem lehet tudni, hogy mit hoz a...
Őrizetbe vették a Hír Tv svédországi tudósítóját – adta hírül honlapján a csatorna. Bugnyár Zoltán ellen védett objektum elleni bűncselekmény vádjával indítottak...
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy a járvány harmadik hulláma miatt hamarosan 15-20 ezerre is felmehet azoknak...
EHHEZ MÁR TÉNYLEG POFA KELL! – írja közösségi oldalán Ujhelyi István a Magyar Szocialista Párt EP képviselője. A politikus szerint: Miközben...
Hiba csúszott a tervbe. Eddig azt gondolta, hogy a Fidesz szavazataira szüksége van a Néppártnak és hosszú éveken keresztül ezzel politizált....
Reggeli rádió interjújában Orbán Viktor nem felejtette el áztatni Brüsszelt, hogy nem érkeznek a vakcinák, míg keletről mindent megkapunk rendben és időben....
Egyre kaotikusabb a kormány oltási rendszere, nem egyszer fordult elő, hogy több száz kilométerre levő oltópontra irányították az embereket. Az eredeti...
Megkezdődött a Fideszen belül a háború! Fürjes Balázs államtitkár keményen nekiment több kormánytagnak is, és azt javasolta nekik, hogy távozzanak a politikából!...
A Freedom House minden évben elkészíti jelentését, melyben az országok demokrácia állapotát mérik fel egy adott pontrendszer alapján. Az idei összesítés...