Jelentősen nőtt a háztartások nettó vagyona 2014 és 2017 vége között, miközben az áremelkedés ebben az időszakban 5 százalék körül alakult, a...
Munkaerőkölcsönzésre irányuló szerződést kötött egy román székhelyű céggel a Középnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ. Egy most megjelent hirdetmény alapján azt írja az Mfor, hogy...
Húsz-harminc százalékkal nőnek költségeink a korábbi, illetve a napokban bejelentett lisztáremelkedés, valamint az energia és egyéb termelési tényezők drágulása miatt, amelyet érvényesíteni...
Durva diszkrimináció a Nyugati Pályaudvar mellett. A Nyugati pályaudvar mellett található az Új-Házi vendéglő, ahol 1350 forint befizetése után 60 percen keresztül annyit eszik...
A bíróság első fokon 5 millió forintos bírságot szabott ki arra a borsodi kórházra, ahol a szülőszobába belépő hozzátartozóktól fejenként 3 ezer...
A Behir posztolt egy képet, a világ legrövidebb bicikliútjáról, ami Békéscsabán található. Egy táblát is kihelyeztek mellé, amin az is olvasható, hogy...
Miközben egyre nagyobb az orvos- és ápolóhiány, nem vehetnek fel új embereket az igazgatók a fenntartó utasítása alapján. A vezetők hitetlenkednek, az...
“Európában már több ilyen történt, sajnos hozzánk is eljött. A bűncselekmény folyamata a következő: a mobiltelefon kijelzőjén megjelenik egy nem fogadott hívás....
Jövő héten már visszasírjuk a mostani szürke, nedves, borongós őszi időt: néhány nap alatt beköszönt a januári időjárás. Hét elején még arról...
Guy Verhofstadt, Belgium korábbi miniszterelnöke a Twitteren úgy fogalmazott: Ma, a Renew Europe csoport találkozóján sürgettem Ursula Von der Leyent: meg kell...