Tudjuk, ő az a miniszter, aki szerint a 10 parancsolat gyógyít. Az emberi erőforrások minisztere is felszólalt a kormányzati szervezésű III....
Az Orbán-kormány ismét úgy emelt az egészségügyi dolgozók bérén, hogy a legtöbbjüknek a hónap végén ugyanannyi pénz kerül a számlájára, mint az...
Bő egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy a Fidesz nem Koczka Tibort indítja Szombathelyen, holott 2014-ben, még ő volt a listavezetőjük. Akkor...
Amikor már azt hinnénk, hogy tényleg nincs hova lejebb… De ebből baromi nagy balhé lesz… A Nemzeti Örökség Intézete futóútvonalakat jelöl...
Így tűnt el 104 millió forint közpénz az egri Fidesz kedvenc alapítványától… Furán mennek a dolgok Egerben, már el is könyvelték veszteségként,...
A Külügyminisztérium 16952 diplomata-útlevelet állított ki 2010 óta A Külügyminisztérium 16952 diplomata-útlevelet állított ki 2010 óta – értesült a Népszava. A...
Alföldi Róbert: a történések engem igazoltak Alföldi Róbert Ecuadorban rendezte meg Mozart Don Giovanniját, amelyről a 24.hu kérdezte, de a beszélgetés során...
A Demokratikus Koalíció írásban tette fel azt a kérdéssort, melyre valahogy nem igazán akarnak válaszolni. Vadai Ágnes a DK szakpolitikusa jegyzi...
A Demokratikus Koalíció sajtóirodája szerint, rengeteg pénzt költött az állam a nagy kirúgási hullám és brutális feltételek után megmaradt közszolgák tréningezésére. ...
Kövér László házelnök hasonlata, melyben a világ legnagyobb hadseregét legyőző kis csapatokhoz hasonlítja az ellenzéket, megmutatja, mitől fél a kormány – mondta...