Évek óta tapsztaljuk a közszolgálati televízió kormányzati propagandának való alárendelését. Ám a szint, amit most megütöttek, inkább az ázsiai diktatúrára emlékeztet, nem...
Fontos kérdésről kellett szavazniuk az EP-képviselőknek, melynek hatása minden uniós állampolgárra hatással lesz, így minden magyarországi állampolgárra is. A magyar kormány EP-képviselői...
Miközben a lengyelek a saját gyártású védőeszközt olcsón adják a saját polgáraiknak, nálunk sokszoros áron is el lehet adni az egyszer használatos...
A kormány is nagyjából harmadával kevesebbet költ építkezésre, de a megrendeléseinek száma még nőtt is 2019-hez képest. Budapesten költik a legtöbb pénzt....
A fideszes sajtó egyre “kreatívabb” hazugságokkal támad, most épp azzal vádolták Bíró Lászlót, hogy sertésekért akart szavazatokat vásárolni. Az alábbi, Jobbik...
Tarlós István szerint „a kormánypártoknak kommunikáció területén össze kell szedniük magukat, nem szabad hagyniuk, hogy az eredmények elsikkadjanak és helyettük luftballonná felfújt ügyekről...
Ahogy elnézzük az utcaképet, és a fiatal autós közösségeket, sajnos úgy tűnik, hogy tényleg ez a helyzet nálunk. Sajnos ez a négy...
Önkormányzati ingatlanok eladásáról döntött a Belváros a nyáron, ebből összesen 700 millió forint bevételre számíthatott. Volt olyan kedvezményre jogosult cég, amelyet pár...
De nem tervezi a hazaköltözést. Azt nem tudni, hogy miből, miután a cégeiből veszteséggel szállt ki, de a Blikk információja szerint, Vajna Tímea 850 millió forintot...
A kormányfő korábban a Facebook-oldalán egy videóban mutatta meg, hogy 2000 forintot tett fel Tippmixen a Fradi győzelmére a Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzés...