Moszkvában jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között...
Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy elérkezett az idő a főváros parkolási rendszerének átalakítására. Szerinte ugyanis ma a parkolás a várakozás helyett a tárolásról...
Nem egy sikertörténet az MNB árfolyampolitikája, legalábbi ezt mutatja, hogy 2010-ben a kormányváltáskor 268 forintba került egy euró, ma pedig 353 forintba....
Menczer Tamás volt a köztévé egyik vendége, ahol a kormány által Kínától vásárolt lélegeztetőgépekről volt szó. A külügyi államtitkár elárulta, hogy összesen 16 ezer darabot...
Közelharcra alkalmas késeket tervez és a Betyársereg tagjainak tart „polgári túlélő oktatást” egy fideszes polgármester – fedezte fel a magyarnarancs.hu. Gyuricza László, Kerepes...
Milliárdos pénzosztásba kezd a Magyar Turisztikai Ügynökség , melynek vezérigazgatója Guller Zoltán korábban azt mondta, hogy egyetlen jó ötlet sem marad támogatás...
Gulyás Gergely a mai kormányinfón az Index körül kialakult helyzettel kapcsolatban fogalmazott úgy, hogy MAGYARORSZÁGON A SAJTÓSZABADSÁGOT A MÉDIATÖRVÉNY BIZTOSÍTJA, EZEN KÍVÜL A...
Borzasztóan bosszanthatja a Fideszt a vissza nem küldött konzultációs ívek ellenzéki összegyűjtése. Mint ismert, Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők arra...
Egyelőre nem látható, ebből hogy jövünk ki. A kedd délután bejelentett váratlan MNB-kamatvágás óta csaknem folyamatos a forint gyengülése és ezzel egyre...
Gyulyás kancelláriaminiszter szerint “csak” 130 ezren lettek munkanélküliek a járványt követő gazdasági járvány miatt. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elárulta, hogy a kata...