A balatoni kiemelt üdülőövezetben jellemzően 50 százalékkal nőttek a bérek az elmúlt két-három évben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek az...
A jobbikos képviselőt pártja tavaly májusi tisztújítása után szorították ki a parlamenti frakcióból, júniusban lemondott mandátumáról és a háttérbe vonult. Most a...
Szeptembertől indul az alaptörvény felülvizsgálata, egy-másfél évig is tarthat. Szokásos péntek reggeli rádiós interjúja végén jelentette be Orbán Viktor, hogy alkotmányrevízióra...
Óvatosan kell majd bánni a jövő évi minimálbér meghatározásával – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén. A miniszter...
Szabó Zsolt államtitkárról és feleségéről a kampányhajrában állította azt a Magyar Nemzet, hogy egy olyan offshore cég igazgatói, amelynek számláján 1,2 milliárd...
A Kalasnyikovokkal felfegyverkezett vadorzók elefántcsontokat akartak szerezni. A kenyai vadvédelmi szolgálat (KWS) emberei szerdán botlottak bele az orrvadászokba, akik feltehetően Ugandából szöktek be Mount...
A miniszterelnöknek úgy kell az európai nyilvánosság, mint üveges tótnak a hanyattesés. Ismét világgazdasági válságot emlegetett, és a nemzetközi politikában is elhelyezte...
Az Facebook-on tegnap indított akciót egy civil, hogy lecserélhessék a Péterfy Sándor utcai Kórház laborjának elavult monitorait. A kórház dolgozói a képeken...
Utoljára 2013-ban volt ekkora drágulás, mint most. Leginkább a benzin, valamint az alkohol és a dohány ára nőtt. Közelít az infláció...
Interjút adott a Magyar Hangnak Sneider Tamás, a Jobbik új elnöke, aki arról is beszélt, hogy szerinte Toroczkai László a Fidesz felé...