Nagy a büszkeség. Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tárgyalt Ivica Dačić szerb külügyminiszterrel kedden. “Mindig öröm Szerbia külügyminiszterét fogadni Budapesten, de különösen így van ez most,...
És ezt sikernek adják el. ,,Az elhibázott brüsszeli szankciók az egekbe emelték az energiaárakat, egész iparágak kerültek veszélybe. A recesszió elkerülése, a...
Az uniós forrásokat is veszélyezteti az ügy. Hétfőn érkezett a hír, hogy az alapítványi kézbe került egyetemek nem juthatnak hozzá az Erasmus-programhoz...
Elkobozzák a vagyonát. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség mint másodfokú ügyészség az ügyfeleit megkárosító karcagi nő büntetésének súlyosítására tett indítványt — közölte a Népszavával a...
Kinek mit intézett a kormánya. Jelentősen beindult a benzinárstop eltörlése után a negatív benzinturizmus, ami azt jelenti, hogy a határhoz közel élő...
Közölte, nem vesz részt az ellenzék felszabdalásában. Az Index információi szerint Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) néven jegyzik be Márki-Zay Péter új pártját, amely majd a 2024-es...
Kiderült: a hazai jogi szabályozás nem felel meg az Alaptörvénynek. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szinte ezerszám indulnak a klímaperek az államok...
Azt is elmondta, miért. “Talán meglepő lesz, amit mondok, de az idei év várhatóan könnyebb lesz, mint az elmúlt esztendő, amely valóban...
Szerinte nagy munka kellene ahhoz, hogy a Jobbik visszataláljon régi önmagához. Mint ismert, kilépett a Jobbikból Varga Ferenc, a párt országgyűlési képviselője és roma ügyekért...
Nem hagyta szó nélkül. Nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból alapítványi egyetemek — derült ki hétfőn. A megvonás...