Orbán mindig szerette úgy beállítani magát, mint “a nép egyszerű gyermeke”, aki nem él luxuskörülmények között, aki szintén bérből és fizetésből él, mint...
Nem aprózták el. Dr. Dávid Ferenc, a DK országgyűlési képviselője és gazdasági árnyékminisztere új írással jelentkezett hétfőn, amelyben a Nemzeti Atlétikai Központ körüli anomáliákról...
„Az olajembargó szankció veszélybe sodorhatja a benzinársapkát is” – írta meg az Origo a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetőjére hivatkozva, a hírt pedig...
Betelt a pohár! A három iskola pedagógusai közösen fejezték ki szolidaritásukat a kirúgott tanárok mellett, ezen túl pedig érdemi párbeszédet sürgetnek a...
Nagyon hosszú időre, 15 év fegyházra ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon F. Józsefet terrorcselekmény elkövetéséért. A bíró ugyanis úgy találta, hogy...
Matolcsy György, a jegybank elnöke keményen nekiment a kormány gazdaságpolitikájának. Délelőtt 10 órakor kezdődött a parlamentben a gazdasági bizottság aktuális ülése, aminek...
Aggódnak a magyar vezető politikája miatt. A Bloomberg szerzője arról írt, hogy a Nagy-Magyarország térkép szervesen hozzátartozik Orbán Viktor hiper-nacionalista beidegződéseihez. “Egy sál csak egy sál,...
Nem mert nagyon közel menni. A Belügyminisztérium előtt tüntetett több tanár és diák is, főképp a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, mikor Pintér Sándor belügyminiszter...
Elszámították magukat. A kormány idei nagy terve az volt, hogy államosítja az önkormányzatok kezében lévő víziközmű-szolgáltatókat, és azokat az állami Nemzeti Vízművek Zrt....
Beismerte, hogy tényleg nagy baj van. Meglepően kemény kritikákat fogalmazott meg Matolcsy György a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban. A Gazdasági Bizottság aktuális ülése hétfőn délelőtt 10 órakor...