Belföld

Egymillió fölé mehet a képviselők fizetése

Fotó: Huszti István / Index

Az eddigi bruttó 748 ezer forintról egymillió forintra nőhet a parlamenti képviselők alapilletménye – értesült a Blikk a tervezetről, amely hamarosan a megalakuló parlament elő kerülhet. A nettó fizetés így 500 ezer forintról 648 ezerre nőhet a 199 fős Országgyűlésben.

2014-ig a bruttó alapfizetés 236 ezer forint volt.

 

A Fidesz szerint nincs napirenden

“A képviselői bérek emelésére vonatkozó javaslat a sajtóban megjelentekkel szemben nincs napirenden”  – tudatta az MTI-vel közleményében a Fidesz. “A jogszabály arról rendelkezik, hogy a képviselők fizetése a közigazgatási alapilletményhez kötött, megegyezik a helyettes államtitkárokéval. E szabályok szerint fizetésemelés csak akkor lehetséges, ha mindenkinek nő a közigazgatásban az alapilletménye. Képviselői béremelésre vonatkozó javaslat az Országgyűlés napirendjén nincs.”

 

Tovagyűrűző fizetésemelés?

Az alapilletmény növelése – amely mellé a bizottságokban elfoglalt helyek és egyéb juttatások alapján kapnak további összegeket a képviselők – a szabályozás alapján a helyettes államtitkárok fizetésének növekedését is magával hozza, mivel ehhez igazítják a képviselői fizetést. Ezzel a helyettes államtitkárok fizetése annyi lesz, mint most az államtitkároké – így az ő esetükben is valószínű a fizetések megemelése.

Igaz. a Blikknek válaszolva a Miniszterelnökség közölte: az állami vezetők bérét meghatározó illetményalap módosításáról pedig nincsenek információik.

Fotó: Huszti István / Index

 

Minden bizonnyal növekedik az egyéb juttatások összege is: a vidéki képviselők eddig legfeljebb 187 ezer forint lakhatási támogatást kaptak, ez a növekvő bérleti díjak alapján már nem feltétlenül fedezi a lakást és a rezsit.

 

Az állami vezetők fizetése legutóbb a Gyurcsány-kormány idején emelkedett, még 2008-ban, azóta nem nyúltak a köztisztviselői alapilletményhez.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top