Belföld

Nyert az Elios, de már félnek tőle, Szombathely inkább nem szerződne közvetlenül Orbán Viktor vejének a volt cégével

Fotó: 168ora.hu

Szombathely egy bank közbeiktatásával újítaná fel a köztéri világítást, így nem az egyetlen megmaradt pályázóval, az Elios Innovatív Zrt.-vel szerződne közvetlenül. Az önkormányzat már keresi a bankot a finanszírozáshoz – írja a nyugat.hu.

 

Csütörtök délelőtt zárt ülésen egyeztettek a város közvilágításának korszerűsítéséről. A portál értesülései szerint már folynak a tárgyalások a bankokkal a felújítás finanszírozásáról.






 

Az önkormányzat év elején hirdette meg meghívásos pályázatát a közvilágítás felújítására, aminek a tervezett költsége majdnem 1,5 milliárd forint. A pályázaton több jelentkezőt is kizártak, egyedül az Elios maradt talpon, a többiek pályázatát érvénytelenítették. Eredményhirdetés azonban még mindig nem volt, már többször is elhalasztották azt.

 

Mindez feltételezhetően azért történt, mivel az OLAF súlyos szabálytalanságokat talált azoknál a közbeszerzéseknél, amiket a miniszterelnök veje, Tiborcz István cége nyert el 2011 és 2016 között. Az ügyben az ügyészség is nyomoz. Időközben az is kiderült, hogy Sárváron például jóval drágább lett a felújítás a tervezettnél, és voltak olyan városok, amik több milliót buktak a beruházáson.

Fotó: Youtube

 

Szombathelyen ezért most olyan konstrukciót terveznek, hogy a város nem az Eliosszal szerződne közvetlenül. A cég elvégezné a munkát, a bank kifizeti a költségeket, az önkormányzat pedig az üzemeltetési költség várható megtakarításaiból törlesztené a kölcsönt banknak, előreláthatóan 10-12 évig.

 

Horváth Attila városi képviselő azt nyilatkozta a portálnak, hogy még nem hozott a képviselőtestület döntést az ügyben, és mindent megtesznek, hogy Szombathelyen ne legyenek olyan korrupciógyanús esetek, mint az ország sok részén. Balassa Péter jobbikos képviselő pedig azt mondta, szeretne garanciákat látni a szabályos közbeszerzésre, a minőségre, és arra, hogy a tranzakció valóban megtérül pénzügyileg.






 

A városvezetés hét éve nem vett fel kölcsönt, most viszont a több mint egymilliárdos hitel felvételére készülnek, amit a kormánynak is engedélyeznie kell.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top