Politika

Új ellenséget talált: Az óbégató Puzsér most Vágó Istvánt köpködi, rágalmazza

nyugatifeny.hu

A gyalázkodásból évek óta jól élő megmondóember most Vágó Istvánra szállt rá.






A dolog azzal kezdődött, hogy a Simicska Lajos feketepénzéből kitartott Puzsér Róbert nemrég egy HírTV-s műsorában hatalmasat hazudott Vágóról. Szó szerint az alábbiakat mondta:

“Vágó István azt adta elő, miközben ott voltak előtte a válaszok a feltett kérdésekre, hogy ő minden kérdésre tudja a választ. Aztán ez lelepleződött.”

 

 

Ez természetesen egy ezerszer cáfolt városi legenda, de a saját rögeszméit krónikusan a tények elé helyező Puzsért ez nem zavarta abban, hogy nagy nyilvánosság előtt rágalmazzon meg vele egy embert.






 

Vágó István a műsor után a Facebookon reagált, azt írta:

“- miért van az, hogy a bunkók elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki többet tud, mint ők?

– honnan veszi Puzsér, hogy előttem voltak a válaszok? Ahogy más segédeszközeim sem voltak, se súgógép, se fülhallgató. (…)

– miért nem tájékozódik számos volt kollégám egyikénél, hogy a fentieket bizonyítsák, és hogy ő maga értesüljön róla: a kérdések megismerését a játékvezető számára a licenc tiltotta, amit a jogtulajdonos rendszeresen ellenőrzött is?

– ha már mindenképp csesztetni akar, miért nem keres egy olyan területet, ahol arra rá is szolgálhattam?

– miért nem néz meg egy felvételt (sok ilyen volt), ahol bemutattam: az én képernyőmön ugyanaz látszik, mint a játékosén?”

 

Majd belinkelt egy videót a Legyen Ön is Milliomosból, ahol a játékos ugyanezt a hazugságot vágta oda Vágónak, aki azonnal a monitorához hívta a játékost, hogy az lássa: mindkét monitoron ugyanúgy csak a kérdések látszanak.

Ám Puzsér orcáján vastag a bőr: miután lelepleződött a hazugságával, bocsánatkérés helyett további vagdalkozásba kezdett.

 

Puzsér a leleplezett rágalmairól most már azt írja: “szerintem nem ez a fontos téma, hanem a kvízprofesszorság hazug mítosza”, majd az önkritika legcsekélyebb jele nélkül, mintha még mindig ő lenne offenzív helyzetben, azt veti oda Vágónak, hogy

“üljön le velem szemben, és válaszoljon száz kérdésemre vágás, fülmonitorozás és egyéb kereskedelmi tévés trükkök nélkül!”

 

A hazudozó megmondóember a továbbiakban trágár stílusban gyalázza a műsorvezetőt:

“mi az a kurv@ nagy alkotás, amit Vágó István a magáénak mondhat? Az, hogy egy életet el tudott tölteni a képernyőn úgy, hogy mások által írt kérdéseket mások által stylingolva felolvasott? Tényleg ez imponál annyira Dombóvári Istvánnak? Az volna a kurv@ nagy teljesítmény, hogy Vágó évtizedeken át adta elő azt a kétfenekű hazugságot, hogy ő az ország legműveltebb embere, és hogy a lexikális tudás maga az intelligencia? Aztán mire volt jó az a kurva nagy lexikalitás?”






 

NYF-kommentár: Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy a Gyurcsány-gyűlölő Puzsérnak azzal van baja, hogy Vágó István a DK színeiben politizál, mégis megpróbálja a legalpáribb módon az emberi hitelességét kikezdeni Vágónak. Szánalmasan gyerekes viselkedés egy 44 éves, magát értelmiségiként pozicionáló embertől.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top