Politika

Csak az ATV-n 1,7 milliárd forintért “népszerűsítette” az Erzsébet-utalványokat a kormány

Alfahir.hu

Legalább 6,2 milliárd forint közpénzt költött el a kormány az Erzsébet-utalványok népszerűsítésére.






Nyilván jobb helye nem is lehetett volna a pénzünknek.

Az Átlátszó hosszas küzdelem után derítette ki, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. hol és milyen mértékben hirdette – népszerűsítette – az utalványokat. A lap megnyerte a bírósági pert is, így a cégnek nyilvánosságra kellett hoznia az adatokat. Ezt még sem tették meg, így a lap büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, erre viszont már léptek, és nagy nehezen kiadták a közérdekű iratokat.

 

Az természetesen más kérdés, hogy pontosan mennyi értelme van hirdetni egy monopolhelyzetben lévő állami cég termékét, amit így is, úgy is osztogatnak, különösen választások közeledtével, mindenesetre tanulságos, hogy a cég pontosan mely sajtóban hirdet és mennyiért.

 

Ahogyan az elmúlt években már megszokhattuk, a közpénzből fenntartott fideszes propagandasajtót ilyen módon tartják fent, de a lista elején mégis a magát ellenzéki médiumnak tartó és nevező ATV került.

A cég 2011-ben 187 millió, 2012-ben 1,1 milliárdot, 2013-ban 1,2 milliárdot, 2014-ben 198,5 milliót, 2015-ben 976 milliót, 2016-ban már 2,5 milliárd forint közpénzt költött el reklámokra. Bár az adatszolgáltatás hiányos volt, 6,2 milliárd forintocska biztosan elment a hirdetésekre. Az adatokból kiderült: a legtöbb hirdetést az ATV kapta, 1,7 milliárd forint értékben, majd Mészáros Lőrinc (korábban Széles Gábor) tulajdonában álló, amúgy nevetségesen alacsony nézettséggel bíró Echo TV 1,3 milliárd forint értékben.

 

Persze az ATV első helye annak fényében nem meglepő, hogy valódi nézettséggel ír, és persze az sem utolsó szempont, hogy a Hit Gyülekezete lázas igyekezetettel pozícionálta át magát a baloldalról a Fidesz ölelő karjaiba.

 

A lapeladási számokat még csak be sem valló a kormányzati Magyar Időkben 995 millió forintnyi közpénzért hirdettek, a Modern Media Group-ban (ide két, közpénzégető propagandamédia tartozik: az ingyenesen osztogatott Lokál és G. Fodor Gábor vezette 888.hu) 688 millió forintért.






A már megszűnt Helyi Témában 470 millió, a Magyar Hírlapban 270 millió forint értékben, a Pesti Srácokhoz köthető SA Day Kft.-nél 210 millió, a Magyar Demokratában 200 millióért és a Pesti Srácoknál 100 millió forintért “népszerűsítették” az utalványokat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top