Politika

Nyomott áron kapnak iPhone X-et a képviselők

Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary
Pár száz forintos ajánlatok, olcsóbb iPhone, garantált letöltési sebesség – ezek járnak a képviselőknek a közbeszerzéssel intézett parlamenti mobilflottában.

Több képviselő vadiúj iPhone X-szel és annak dobozával együtt ült be a parlament alakuló ülésére. Mint kiderült, egy bruttó 660 millió forintos közbeszerzés keretében jutottak hozzá a csúcskategóriás mobilokhoz.

A képviselők eszközcseréje úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a mandátumot szerzett politikusokat néhány nappal az eskütételük előtt emailben keresi fel a parlament technikai részlege. A képviselők a 64 gigás iPhone X és a Samsung Galaxy 8-as közül választhattak. Aki időben reagált, az már az eskütétel napján egy aláírás fejében át is vehette a készüléket.






 

Nem kapta még meg mindenki az új telefonját, hogy mi alapján történik a kiosztás sorrendje, arról ellentétes információk jutottak el hozzánk. Volt olyan képviselő, aki azt hallotta a kollégáitól, hogy először az újak kapnak, de beszéltünk olyan frissen mandátumhoz jutott politikussal is, aki kérdésünkre azt mondta, nem kapott semmit. Van olyan „veterán” politikus is, aki már megkapta új telefonját.

A márkahűség jellemzőnek tűnik a politikusokra. Beszéltünk olyan ellenzékivel, aki azért kért iPhone-t, mert otthon is minden eszköze Apple, így könnyebben tud hozzájuk csatlakozni, míg egy másik ellenzéki azért kért most is Samsungot, mert legutóbb is azt kért.

 

Megtudtuk, hogy a képviselők nemcsak új telefont, hanem új laptopokat is kaphatnak, ha kérnek. Az előző ciklusban használt Lenovo TP L560-as eszközöket Dell 5480-ra fogják cserélni nagyjából egy hét múlva.

 

 

Röhögni vagy sírni fog ezeken az árakon

A parlamenti mobilos közbeszerzést részletező hivatalos weboldalon megtalálhatók a szerződés részletei, bár eleinte véletlenül csak a kevésbé izgalmas jogi rész volt fent, „a szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletek” (értsd: a lényegi részek az árakról és a közbeszerzésben elvárt műszaki tartalomról) valahogy mégiscsak elválasztódtak a szerződéstől.

Az Országgyűlés Hivatala az öt mellékletből kettőt, amit a kérdésünkben konkrétan megemlítettünk, azóta pótolt, a maradék három talán azóta is a kibertér útvesztőjében bolyong, hogy ismét elválaszthatatlan részei legyenek a szerződésnek.

Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

 

A táblázat szerint a 250 iPhone X darabját 271 ezer plusz áfáért szerezték be, az bruttó 344 ezer. Ugyanezt az egyszeri ember az Apple online boltjában 380 ezerért kapja meg, szóval a honatyák és -anyák szolid 10 százalék kedvezménnyel jutottak a csúcskészülékhez (más kérdés, hogy a képességeinek valószínűleg pont ugyanennyi százalékát használják majd ki).

Szóval az iPhone X-eket egész jó áron szerezték be a Telekomtól, és más pikáns részletekre is fény derült. Az Országgyűlés Hivatala keményen fogja a gyeplőt, ha mobilszerződésekről van szó, például olyan dolgokat írnak elő, hogy legalább 30 megabites le- és 10 megabites feltöltési sebességet kell kínálni, és

ENNEK AZ EGYHARMADÁT KÖTELEZŐ TELJESÍTENI.

 

Ez nemcsak amolyan lakossági szolgáltatás, szép nagy számokkal a reklámokban, de 0 megabites garantált sebességgel a valóságban.

Úgy látszik, van az a pénz, amiért olyanokat is bevállalnak a mobilszolgáltatók, hogy legfeljebb 15 percen belül aktiváljanak egyedi megrendelés alapján EU-n kívüli roamingcsomagot. Elég ciki is lenne, ha Szijjártó Péter azért késne el egy csúcstalálkozóról, mert fél órája az ügyfélszolgálat várakoztató zenéjét hallgatja.

 

index.hu

 

Hogy mennyit fizetnek képviselőnként egy ilyen csomagért? Az ártáblázat szerint havi 700 forint plusz áfában a korlátlan sms is benne van, ezenfelül havi 500 + áfáért 8 GB internetet kapnak, ami az EU-ban is leforgalmazható. Persze az is igaz, hogy viszonylag kevesen hagynak ott a Telekomnál négyévnyi szolgáltatásért egyben 143 millió forintot, ami elég jó indok a nagy kedvezményre.






Ezenfelül még 17,13 milliót fizet a hivatal távmunkaeszközökbe való mobilnetes adatszolgáltatásért.

index.hu

 

Az összeg azért jóval alacsonyabb a korábbi cikkekben megjelenő nettó 520 (bruttó 660) millió forintnál, mert a közbeszerzésben meghatározott összeg csak egy keretösszeg, és a szerződés hatálya alatt – 2022. június 30-ig – legfeljebb ekkora összegben vehetnek igénybe szolgáltatásokat a Telekomtól.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top