A sajtóinformációk szerint, 1 millió forintra kívánják emelni a parlamenti képviselők fizetését, ami 33 százalékos bruttó béremelést jelent. Bizonyára megérdemlik ezt a Magyarországon brutális mértékű béremelést, annyira jól végzik a munkájukat. Mi azért inkább az egészségügyben és az oktatásban keresnénk azokat, akiknek béremelésre van szükségük. Orbán lengyel kollégája épp az ellenkezőjét teszi, Lengyelországban ezen a héten szavazta meg a parlament a képviselői fizetések 20 százalékkal való csökkentését.
A sajtóban felröppent hírek után a Fidesz gyorsan kiadott egy közleményt, miszerint: “A jogszabály arról rendelkezik, hogy a képviselők fizetése a közigazgatási alapilletményhez kötött, megegyezik a helyettes államtitkárokéval. E szabályok szerint fizetésemelés csak akkor lehetséges, ha mindenkinek nő a közigazgatásban az alapilletménye. Képviselői béremelésre vonatkozó javaslat az Országgyűlés napirendjén nincs.”
A közlemény tökéletes, se nem cáfolja a folyosói pletykákat, se nem megerősíti. Ismerve a Fidesz kommunikációs gépezetét, a terv a következő lehet: megemelik a közigazgatási alapilletményt, mondván, hogy szükséges a minisztériumi és egyéb államigazgatási dolgozók béremelése, és mellékesen ezzel megemelkedik a képviselői tiszteletdíj. Ami ugyan nem volt cél, na de mit tegyenek, a szabály az szabály, ami jár, az ugye jár.
Ha ezt tényleg meglépik, úgy, hogy más állami ágazatban a 7-8 százalék körüli a bér növekedés, úgy, hogy a közmunkáért kapott bérből nem lehet megélni, akkor valóban kialakult az emberi evolúció során egy új arcbőrtípus, ami mindent kibír. Tudományos nevén Fides Epidermis Maximus.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.