Megosztás

Tweet

Megosztás

Megosztás

Email

Kommentek

 

 

Itt van mindjárt a szankcionálás kérdése, amelyben, ha másra nem is, a korrupcióval hasonlóképpen érintett országok ellenkezésére biztosan számíthat a magyar kormányfő. Háromféle szankciót helyezett kilátásba a javaslat: felfüggeszteni, csökkenteni vagy korlátozni lehetne az uniós finanszírozást. A pontos indítványt még most dolgozzák ki, de ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy nemcsak a kohéziós támogatások lehetnek szankciók eszközei, hanem például az oktatási együttműködést finanszírozó Erasmus+ program is. A felfüggesztés azt jelenti, hogy az EB a jogállami probléma megoldásáig visszatarthatná az utófinanszírozást, addig a nemzeti költségvetésből kellene állni a pályázatok költségét. Ilyenre eddig is láttunk példát, az unió hónapokra felfüggesztette a kifizetéseket Magyarországnak, mert szabálytalanságokat talált a pályázati rendszerben. A finanszírozás csökkentése azzal járna, hogy a kormánynak nagyobb önrészt kellene vállalnia a pályázatokban. A korlátozás pedig teljesen kizárna egyes programokat az uniós támogatásból. Nem mellékes szempont azonban, hogy míg az uniós költségvetést konszenzussal kell elfogadni, a jogállamiságot feltételül szabó kiegészítő rendelkezéshez elég a minősített többség, amihez Magyarország voksa nem feltétlenül szükséges.

 

Nem kifejezetten Magyarországra szabták ezeket a feltételeket, hanem általában azokra a tagállamokra, amelyekben kiterjedt a korrupció. Logikus, hogy ha kevesebb pénz áll rendelkezésre, márpedig Nagy-Britannia távozásával ez a helyzet, ott kell kezdeni a spórolást, ahol nem a megfelelő célokra költenek. Ezért Orbán főleg a kelet-közép- és dél-európai országok között kereshet támogatókat az ellenálláshoz. Szokásos magabiztosságával nem is habozott kijelenteni, hogy nincs a magyar kormánynak félnivalója a jogállamisági feltételek miatt, mert néhány évvel ezelőtt már átalakította a pályázati lebonyolítást és ellenőrzést az EB kéréseinek megfelelően. Más kérdés, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal súlyos visszaéléseket talált például a kormányfői vő, Tiborcz István korábbi cégének, az Eliosnak a pályázataiban, vagyis annyira azért mégsem lehet nyugodt a magyar kormány. A jogállamiság feltételéről szóló javaslat minden bizonnyal azt is célozza, hogy a kormányok érezzék: nem tehetnek bármit az uniós pénzekkel.

 

 

A nagy alkuban olyan kérdés is napirenden van, amelyben Magyarország teljesen magára maradt, ám úgy tűnik, Orbán ezt is kezelni tudja. Az európai kormányok tökéletesen egyetértenek abban, hogy a külső határokat védeni kell, és a migráció kezelésére többet kell szánni az uniós büdzséből. Magyarország azért áll mégis szemben majdnem mindenkivel, mert visszautasít minden olyan jogszabálytervet és megállapodást, amely úgy fogalmaz, hogy a migrációt kezelni kell, nem pedig megállítani. Ez a véleménykülönbség azonban inkább csak a magyar választóknak szól, mintsem a többi uniós kormánynak. A magyar kekeckedés kellemetlenséget okoz ugyan a többieknek, de soha nem akkorát, hogy az tényleg nagyon fájjon valamelyik fontos szereplőnek. Az afrikai országokkal az összeurópai nyilatkozat nélkül is meg fogják kötni a megállapodásokat, amelyeket Magyarország megvétózott. Az ENSZ-ben is meg fog születni a migrációs paktum a magyar ellenkezés dacára, ráadásul úgy, hogy valószínűleg valamilyen módon helyt adnak a magyar kifogásoknak. Mondhatjuk, hogy Orbán jól válogatja meg a csatáit. Inkább külföldön vállal összetűzést viszonylag súlytalan szereplőkkel, például az unió olasz nemzetiségű külügyi főképviselőjével, mint hogy összezavarja saját választóit egy olyan nyilatkozat elfogadásával, amelyben bármilyen kontextusban is a migrációról van szó.

 

Ennek ellenére hetek óta azt hangoztatják diplomaták és hivatalnokok a brüsszeli háttérbeszélgetéseken, hogy a magyar kormánynak érdekében állna rendezni a nézeteltérést a migráció kezeléséről, mert a nyugat-európai nettó befizetőknek (akik több pénzt adnak be a közös uniós büdzsébe, mint amennyi támogatást kapnak) úgy könnyebben nyílna meg a pénztárcájuk. A magyar kormány hajthatatlan abban a kérdésben, hogy rendkívüli migrációs nyomás esetén sem egyezik bele semmilyen formában a menedékkérők kötelező kvóta alapján történő elosztásába. A tagállamok nagy többsége már bele tudna nyugodni a kormányok előtt fekvő kompromisszumos javaslatba, talán még a közép-európai országok is. Orbán malmára hajtja azonban a vizet, hogy a kvóták bevezetésének leghangosabb követelője, Olaszország egyelőre kiiratkozott a vitából, mert két hónapja nem tud kormányt alakítani.

 

 

Arra sem lehet számítani, hogy az Európai Néppárt büntetni fogja a Fideszt. Nem véletlen, hogy a Néppárt elnöke, Joseph Daul nem volt hajlandó nyilatkozni, miről beszélgetett Orbánnal május elején Brüsszelben. Habár a Néppárt EP-frakciójában sokan elítélik a magyar kormány vezetési stílusát, kampányolási és uniós pénzeket felhasználó módszereit, a választásokhoz közeledve nem fogják megkockáztatni, hogy elveszítsék a frakció hetedik legnagyobb erejét adó magyar küldöttséget. A Néppárt francia elnöke, valamint bajor frakcióvezetője, az orbáni politika nagy támogatója, Manfred Weber minden bizonnyal valóban arról tárgyalt Orbánnal, amiről a miniszterelnök beszámolt: a Fidesz felajánlotta segítségét a választási kampányban a Néppártnak. Ez is fontos információ, mert ezek szerint ez a segítség nem volt egyértelmű, és a kormányfő tulajdonképpen azt ígérte meg, hogy – legalábbis a választásokig – nem fog más frakció után nézelődni az EP-ben. Tehát ebben a kérdésben is ő lépett elsőként, és így gyakorlatilag ő szabta a feltételeket. A fideszesek távozása valós fenyegetésnek tűnhetett a néppártiak számára. A lengyel kormánypárt frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek ugyanis jövőre elveszíti a gerincét: a brit konzervatív képviselőket. Így ez a frakció biztosan megkereste a Fideszt, hogy képviselői lépjenek át hozzájuk.

 

A Néppárt azért kiszolgáltatott, mert fölénye már a mostani törvényhozásban sem olyan nagy: csak 30 képviselővel van több tagja, mint a szociáldemokraták frakciójának. A 2019-es szavazáson pedig veszteségekkel számolnak, mert a hagyományos, nagy pártoknak szinte mindenütt csökken a népszerűségük, és nemcsak a jobb-, hanem a baloldalon is sok új párt született. Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban is ez történt az utóbbi évben. Márpedig ezek az országok adják a néppárti frakció felét. Az egyetlen kivétel Magyarország, ahol elég nagy biztonsággal lehet számítani arra, hogy a Fidesz hozni fogja tíznél is több képviselőjét. Jelenleg 12 fideszes ül a néppárti frakcióban, miközben például a nyolcvanmilliós Németországot 34-en képviselik a csoportban.

 

 

A parlamenti mandátumok száma egyrészt azért fontos, mert a legnagyobb frakció követelheti a leghangosabban, hogy az ő pártcsaládjából kerüljön ki az EB következő elnöke. Másrészt praktikus okokból ragaszkodnak minden képviselőhöz: néhány mandátummal kevesebb azt jelenti, hogy a frakció titkárságának meg kell válnia néhány alkalmazottjától a következő ciklusban. Ráadásul, ha a Fidesz elszakadna tőlük, vagy kizárnák, melyik párt lépne be helyette a Néppártba Magyarországról? A legnagyobb európai pártcsalád nagy presztízsveszteséget szenvedne el, ha nem lenne jelen minden tagállamban.

 

Olyan félelmekről is beszélnek az Európai Néppártban, hogy elkötelezett Európa-párti képviselőik Emmanuel Macron mellé fognak szegődni. Ez arra ösztökélheti a néppártiakat, hogy igyekezzenek Orbánra hatni, használjon kevésbé radikális retorikát. A kettős gondolkodást persze a nyugat-európai politikusok is értik: a kampányban elhangzó üzenet nem azonos a valódi politikai céllal. A veterán német képviselő, Elmar Brok is hibátlanul űzi a pragmatikus és az erkölcsi politika kettős játékát. Oroszországot elítéli, mert a kereszténységre hivatkozva épít autoriter államot, Törökországgal viszont nem utasítja el az unió együttműködését, mert úgy látja, hogy az kölcsönösen előnyös mindkét félnek. Orbán azonban extrém módon űzi ezt a kettősséget, ami már elfogadhatatlan az erkölcsileg érzékenyebb párttársai számára. Ennek ellenére inkább eltűrik, hogy néhány havonta kezelniük kell egy kisebb botrányt Orbán egy-egy lépése miatt, mint hogy a választás előtt robbantsák szét a pártot. Ennél jobb ütőkártya pedig egyelőre nem is kell a magyar kormányfőnek.

forrás

Megosztom a facebookon

Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!

Független hírek