Politika

Simicskó bírálta azokat, akik lezüllesztették a Magyar Honvédséget

hvg.hu

Elképzelhető, hogy Orbán Viktorra is gondolt, hiszen az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után öt éven át csökkent a GDP-arányos védelmi költség.

 

Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget, mondta Simicskó István leköszönő honvédelmi miniszter a honvédelem napja alkalmából tartott ünnepségen. Mindezt nem négy, hanem hét és fél év fideszes kormányzás után mondta, amelynek 2015-ös éve mélypont volt a GDP-arányos védelmi költségek terén.






 

2010-től minden évben csökkent ez a szám 1,14-ről a 2015-ös 0,76 százalékra, és 2016-ban indult csak növekedésnek. NATO-tagként a 2 százalékos minimum elérése a cél már régóta, ezt állítólag 2024-e elérjük, Benkő Tibor leendő honvédelmi miniszter erről beszélt  bizottsági meghallgatásán.

 

Ezért nem teljesen érthető, kikre is gondolt Simicskó, amikor azt mondta: történelmi bűnt követtek el azon elődei, akik hagyták lezülleszteni a honvédséget, amelynek alig maradt haditechnikája.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top