Politika

Nincs több titkolózás, 2 darab A4-es oldalért kaptak egy vagon pénzt

CÖF - kép: Nol.hu

Tavaly tavasszal derült ki, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt. Az Átlátszó adatigénylést adott be, hogy kiderítse, milyen igénylés és milyen támogatói szerződés alapján kapták a pénzt. Az MVM erre megtagadta a válaszadást, azzal az indokkal, hogy nem közpénzből fedezte a támogatást.






 

Az Átlátszó ezért pert indított, a bíróság pedig úgy döntött, hogy az MVM köteles kiadni a dokumentumokat. Az így nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, a támogatási kérelemben Csizmadia László elnök bemutatta a CÖF és a mögötte álló CÖKA tevékenységét. A bemutatás csak azért foglal el két A4-es oldalt, mert az aláírás és a fejléc elég szellősre van hagyva. Ja, és a legvégén persze szerepel a legfontosabb adat: a bankszámlaszám, ahova utalni kell az összeget.

“Kérem Elnök-vezérigazgató urat, hogy célkitűzésünk megvalósításához járuljon hozzá 508 millió forinttal. Az összeg lehetőséget adna arra, hogy javítsuk a közgondolkodást, kidolgozzuk a civilitika alapjait, segítsük a lakossági üzenetek széles körű terjesztését, amelynek fontos része a természet megóvása, az emberi élet fenntarthatósága, az energiatudatosság és az energiabiztonság témaköre is.”

– írja Csizmadia a kérelmében.

Aki már adott be önkormányzathoz, alapítványhoz vagy bárhova pályázatot, az nagyon jól tudja, hogy a pályázott összeghez szigorú költségvetést kell csatolni, bemutatni a cél megvalósításához rendelkezésre álló saját forrásokat, igazolni a köztartozás mentességet, és egyéb dolgokat.






 

Ilyen könnyen még egy civil szervezethez sem vágtak hozzá fél milliárd forintot, de úgy tűnik, a CÖF esetében ez nem volt akadály, és attól félünk, a jövőben sem lesz az.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top