Politika

Márfi érsek: az európai vezetők sötétben járnak, Szentlélek kell ide

hvg.hu

Levegő nélkül tárgyak sincsenek, tudta?






A PestiSrácok.hu nevű kormányportálon szólalt meg Márfi Gyula veszprémi érsek pünkösd alkalmából. A katolikus főpap elmondta, hogy a Szentlélek szimbóluma a tűz meg a víz és a levegő is, szóval a Szentlélek elég fontos.

 

Megjegyezte, hogy a levegő és a víz éltet mindent, sőt levegőre még az élettelen tárgyaknak is szükségük van. Tehát mégsincs Nap, hanem bizonyára egy nagy lámpa, de szigorúan a légkörön belül. A Plútó meg nemhogy nem bolygó, hanem nincs is.

 

Európában sajnos szentlélekhiány van, mint fogalmazott:

“Európában az emberek egy részének elméjére most sötétség borult. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem látnak. Magyarországot most éppen azzal vádolják, hogy itt sérül a demokrácia, vagy nincs demokrácia, sérülnek a nők jogai. Az, hogy mi van az Iszlámban, a Sharia Törvényben az nem érdekli őket. Imádkoznunk kell azért, hogy a Szentlélek világosítsa meg őket, azokat az amerikai, európai vezetőket, akik sötétségben élnek.”

 

Ugyanakkor az iszlámnak sem kell tartania semmitől, ha időben előhúzzák az aztékkártyát, mert a rituális és tömeges emberáldozat, az még a sáriánál is rosszabb, és amíg van lejjebb, addig ne szóljál be.






 

Márfi kifejezte örömét, amiért az utóbbi három évben emelkedett az egyházi házasságkötések és a keresztelések száma is, így bízhatunk benne, hogy hazánk életében “emelkedő szakasz” következik, és végül az a levegővel működő nagy lámpa megvilágosítja a sötét európaiakat is, hogy ne ugassanak többet emberi jogokról, amikor pedig ott az iszlám. Köszönjük, érsek úr, további észveszejtő pünköléseket kívánunk!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top