Politika

Tóta W. Árpád: A szánalmas pióca az utolsó vonaglásával is ártani próbál

nyugatifeny.hu

A publicista éles szavakkal kommentálta Fodorék gerinctelenségét.






Beszámoltunk róla: pénteken Fodor Gábor kesztyűbábja, Bősz Anettváratlanul kilépett a Párbeszéd frakciójából, ami ezzel 5 fő alá, így a megszűnés szélére sodródott. Bősz húzásával az ellenzéki párt rengeteg erőforrást és megszólalási lehetőséget bukott volna el.

 

A fodorista ármánykodás végül nem jött be, mert a Pécsett függetlenként mandátumot szerző Mellár Tamás az utolsó pillanatban kisegítette a Párbeszédet, amely így végül minőségi cserét hajtott végre.

 

Tóta W. Árpád így kommentálta az esetet a hivatalos Facebook-oldalán:

“Nem nagyon érint, lesz-e P-frakció, pusztán a dráma szórakoztat.

 






Ahogy a szánalmas pióca az utolsó vonaglásával is ártani próbál, és kéjesen fejtegeti a kamupártja oldalán, mi mindent veszít most a Párbeszéd – amelynek listájához ő maga ugyan már akkor büdös volt, de legalább egy miniont sikerült felragasztani rá – aztán postafordultával megkapja az utolsó frászt az élettől.

Fodor Gábor már ahhoz is kevés, hogy a barátainak ártson, ezután viszont nem lesznek barátai sem. Jól van ez így.”

nyugatifeny.hu

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top