Külföld

Lengyelországban is tönkrevágja a kisboltokat a vasárnapi zárva tartás

168ora.hu

Miközben a lengyel Munka-, Családügyi és Társadalompolitikai Minisztérium azon dolgozik, hogy előkészítse a márciusban életbe lépett vasárnapi bolt zár fokozatos kiterjesztését a jelenlegi két hetiről minden vasárnapra, a kereskedelmi dolgozók egyre leterheltebbek, a kis üzletek vesztésre állnak – idézi a gazeta.pl cikkét a napi.hu.





 

A jogszabály célja az volt, hogy dolgozóknak több szabadideje legyen és a vásárlók a kis családi boltokat válasszák a nagy áruházak helyett.  Az első adatok még a kis boltok forgalmának növekedését mutatták, de a szakemberek már akkor figyelmeztettek arra, hogy ez a húsvéti ünnepeknek is köszönhető.

A friss statisztika szerint áprilisban a kis boltok forgalma 4,7 százalékkal esett.

 

A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a nagy kereskedelmi láncolatok reklámjait mindenütt látni, miközben a kis üzleteknek nem telik erre, ezért Lengyelországban ismétlődik a magyar forgatókönyv, amely szerint a multik agresszív reklámkampányaikkal meg tudják növelni piaci részesedésüket a kisebbek rovására a vasárnapi boltzár idején.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



1 Comment

1 Comment

  1. Déárfi János

    2018-05-23 at 15:17

    Hülyeség itt is, ott is! ….Valamikor létezett a “védővám.” Ne a munkavállalót terheljük túl a vasárnapi, ünnepi nyitva tartásokkal, és várjuk ettől az egy naptól a mérhetetlen gazdagság eljöttét, ( Nem tudom, ha vasárnap zárva maradnának a boltok, az tényleg akkora bevétel kiesést okozna? …És ha igen? Első az ember, na nem a vasárnapját valamelyik üzletben eltölteni akaró baromra gondolok, hanem arra a nőre aki e miatt az állat miatt munkával tölti ezt a szabadnapot.) hanem a multit adóztassuk meg, és alkalmazzuk a “védővámot” a hazai vállalkozók érdekében.

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top