Politika

Négy hálószobás, két fürdőszobás lesz Kövér László új rezidenciája

© Google / hvg.hu

Nemcsak a házelnök új otthonát alakítják ki a Parlament közvetlen közelében lévő Steindl-épületben, az Országgyűlési Őrség is kap ott helyiségeket. A házat eredeti állapotára állítják vissza, több mint kétmilliárd forintból.






 

A tervek szerint év végén költözhet be új rezidenciájába az Országgyűlés elnöke. Kövér László onnantól gyalog pillanatok alatt beérhet a Parlamentbe, a lakása a Balassi Bálint utcában lesz ugyanis, egy 1898-ban, 99-ben épített neogótikus házban, amit átépítenek és rekonstruálnak is.

 

Azt régóta tudni lehet már, hogy a házelnök exkluzív helyen kap új lakást, de annak költségeivel kapcsoltban többféle adat is kering. 444.hu egy Facebook-poszt alapján nézett utána annak, mennyibe kerülhet a teljes felújítás. Az érintett posztban azt írják, hogy Kövér László 2,3 milliárdért kap lakást, de ez ebben a formában nem pontos, a több milliárdos keret az egész épület teljes átalakítására értendő.

 

A többszintes épületet Steindl Imre tervezte, a cikk szerint a ház neogótikus téglahomlokzata ezért is hasonlít az Országház belső udvaraira. Eredetileg a parlament tisztviselőinek szolgálati lakásai voltak ott, egészen a második világháborúig. A tető a háborúban súlyosan megsérült, az ostrom után pedig hamar beépítették a tetőteret, megváltoztatták a homlokzat képét, és később a díszítések nagy részét, köztük a szobrokat eltüntették. A háború után már bérlakások is voltak a házban, valamint  helyet kaptak az Országgyűlési Őrség és az Országgyűlés Hivatalának irodái.

© Google

 

A Steindl-épületet a Fidesz-kormány 2015-ben vonta be a Steindl Imre-programba, ami a Kossuth tér és környékének felújítását célozza. Több mint 300 millióból kivásárolták a lakókat, majd tavaly elkezdődött a rekonstrukció: teljes szerkezeti átépítéssel egybekötött külső-belső rekonstrukcióról van szó.

 

Wachsler Tamás, a Steindl-program vezetője a 444-nek elmondta: a homlokzat és a tetőidom visszanyeri eredeti állapotát, restaurálják a homlokzati díszítéseket, visszaépítik a két szoborfülkét, bennük kerámia szobrokkal. A háború után felhúzott negyedik emeletet lebontották, és a két felső emeletet egybefogó, acélgerendákra ülő sátortetőt alakítottak ki, visszaépítették a hiányzó két oromfalat és a felső, záró attikát – tette hozzá.

© Google

 

Felújítják a teljes elektromos és gépészeti hálózatot, megerősítik a födémet és újraburkolják az udvart. Az ötszintes épületből Kövér László rezidenciája egy emeletet foglal majd el. A lentebbi szintekre fogják beköltöztetni az Országgyűlési Őrség teljes állományát: 2400 négyzetméteres területen alakítanak ki öltözőket, tárolókat és szociális blokkokat, valamint 90 embernek irodákat.






 

Kövér László lakásáról annyit árultak el, hogy egy privát lakóblokkból és egy reprezentatív blokkból áll majd. Az előbbi egy nagyobbfajta lakás lesz négy hálószobával, nappalival, két fürdőszobával és egy konyha-étkezővel. A protokolláris vendégfogadó blokkban lesz egy tizenkét személyes tárgyaló, egy könyvtárszoba és egy dolgozószoba. Az épület felülről nézve „L” alakú és gangos, így Kövér László lakása is „L” alakú lesz és gangos lesz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top