Gazdaság

„170 ezer forint alatt nincs ember” – itt az eladók bérrangsora

hvg.hu

Az illatszerboltokba és a bútorboltokba érdemes elszegődni, a sor végén a könyvesek, zöldségesek és a hentesboltok kullognak, az alacsonyabb áfa viszont feljebb nyomta a halasok bérét – írta a blokkk.com.






 

A boltos kiskereskedelemben 2018 első negyedévében 13, a fizikai dolgozók esetében 16 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset, így az első három hónap átlagát tekintve 252, illetve 215 ezer forintos havi bruttó bérrel számolhattak a kiskereskedelemben dolgozók – számolta ki a blokkk.com a KSH adatai alapján. Ez az átlagkereset egyébként még nem üti a nemzetgazdasági átlagot, azaz a 316 ezer forintot (fizikai dolgozók esetében 225 ezer forintot) – de ennyire futja a szektorban.

 

2018 márciusában az eladók (kis- és nagyboltok kereseti adatait átlagosan tekintve) az illatszerboltban keresték a legtöbbet (255 ezer forint), a legkevesebbet pedig a zöldségesboltban dolgozók kapták (179 ezer forint). Kis- és nagyboltok között különbséget téve a legtöbbet a nagy bútroboltokban dolgozók vihetnek haza (273 ezer forint), a legkevesbbet pedig a kis könyvesboltok alkalmazottai (169 ezer forint).

 

A béremelkedés részben a minimélbér-emelésnek, részben pedig a munkaerőhiánynak köszönhető, hiszen utóbbi még a jobban fizető boltosokat is béremelésre kényszerítette. Az akár százezer forintra rúgó különbségek pedig annak tudhatók be, hogy egyes szakmákban – például az élelmiszerbolti eladók esetében – kötelező a szakképesítés, és ehhez bérminimum – esetükben 180 500 forint – jár. A halasok pedig megkapták az áfakulcscsökkentést: a náluk maradó pénz egy részét béremelésre is fordíthatták, így el is kerültek a bérrangsor utolsó helyéről, amit már hosszú évek óta elfoglaltak.






 

Meglepő, hogy a híradástechnikai boltok dolgozói a középmezőny alján állnak, az ok vélhetően az éles verseny, valamint a webshopok térnyerése.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top