Belföld

Két évig várták a szegények az élelmiszerdobozokat, ezt tették bele 646 millióért

24.hu

Két éve meg kellett volna kapniuk a rászorulóknak azokat a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében összeállított élelmiszerdobozokat, amelyeket az Európai Unió pénzéből vettek meg, azonban a közbeszerzési késlekedések miatt csak tavaly nyáron fogtak bele a kiosztásba. Az igazán komoly, országos projektet pedig csak idén, az országgyűlési választások előtt izzították be.






 

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) jó ütemérzékkel március végén, április eleji kézbesítéssel küldött ki értesítő leveleket arról, hogy a rászoruló személyek MAJD egy levelet fognak kapni az élelmiszersegély átvételéről. A levéllel beharangozott levél már a választások után érkezett meg. A projekt teljes költségvetése a támogatási szerződés szerint 9,5 milliárd forint, amiből várhatóan 1 831 000 darab dobozt állítanak össze.

 

Az első élelmiszerdobozokat (mert az érintettek változó ütemezésben többet is kapnak) összesen 646,2 millió forintért, 5170 forintos darabáron a romániai TOTAL-LEVIKO INVEST Srl. érdekeltségébe tartozó Káta-Mill Plusz Bt. állította össze.

 

Fotó: 24.hu

 

Már tavaly komoly kritikával illették a lebonyolítókat, mert bár az élelmiszereket tartalmazó dobozokon szolidan jelölik az Európai Uniót, az egyik teljes oldalon a kormány óriásplakátjait idéző megjelenítéssel, csupa nagy betűvel hirdették, hogy

EZT A CSOMAGOT MAGYARORSZÁG KORMÁNYA JUTTATTA EL ÖNHÖZ ÉS CSALÁDJÁHOZ.

 

Nincs ez másképpen az idei ütemben sem:

Fotó: 24.hu

 

Fotó: 24.hu

 

Az említett, RSZTOP 4.1-es projekt azokat a kisnyugdíjasokat, megváltozott munkaképességű  vagy fogyatékkal élő személyeket érinti, akik legfeljebb havi 37 050 forint jövedelemmel rendelkeznek. A lebonyolító SZGYF honlapja szerint a csomagokat már 2017 decemberében elkezdték volna kiosztani, ez azonban nyilván nem volt lehetséges, hiszen a beszállítókkal valamiért csak idén február 6-án írták alá a szerződést.






 

Márciusban a 24.hu tudta meg, hogy az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) előzetes eljárásban vizsgálja, történt-e csalás vagy szabálytalanság a tavaly kiosztott élelmiszersegélyeknél. A közbeszerzés részleteit Hadházy Ákos, az LMP akkori társelnöke tárta fel. Hadházy az élelmiszerbeszerzésre kiírt tendert megnyerő Halker Kft. egyik dolgozójától egy olyan táblázatot kapott, amin azt jelölték, hogy a cég milyen áron adja termékeit a piacon és mennyivel többért számláz a szociális intézmények számára. A beszerzésre, dobozolásra, elosztásra kiírt tenderre négy cég jelentkezett, végül csak egy, a Halker maradt versenyben, így el is vitte a bruttó 17,4 milliárd forintos megbízást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top