Belföld

Kirabolta, megölte az idős embert, társait keresi a rendőrség

© police.hu

Egy férfi áprilisban bántalmazott egy idős embert, aki belehalt sérüléseibe. Ezután két tettestársával elvitte értékeit. Az elkövető és egyik társa már rendőrkézen van, harmadik társuk elfogásában a lakosság segítségét kéri a rendőrség.





 

rendőrség szerint három férfi kirabolt egy idős embert április 17-én este a XVII. kerületben. A három tettes közül egyikük olyan súlyosan bántalmazta a házban az ott lakó idős férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az elkövető ezután átkutatta a lakást, majd a ház közelében várakozó két társával együtt elmenekült.

 

A nyomozók a 33 éves budapesti V. Dezsőt emberölés, a 24 éves budapesti B. Jenőt pedig bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. B. Jenőt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, V. Dezső egy másik ügyből kifolyólag jelenleg is előzetes letartóztatásban van.





 

Harmadik társukat, az alábbi képen látható 32 éves Jakab Krisztiánt bűnsegédként elkövetett rablás miatt továbbra is keresi a rendőrség.

© police.hu

 

Kérik, hogy aki tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 számon, vagy a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

 

OSZD MEG, HOGY ELJUSSON AHHOZ AKI SEGÍTHET AZ ÜGY ÉRDEKÉBEN!





forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top