Gazdaság

Kiszámoltuk, az átlagnyugdíjas jövőre 54.400 forinttal kap többet a kormánytól

hvg.hu

A számítás alapját a jövő évi költségvetés tervezete adta, amelyben a gazdasági növekedés éves mértéke 4,1, az inflációé pedig 2,7 százalékra van “belőve”. De mit jelent ez a nyugdíjak szempontjából?

 

A nyugdíjemelés ezúttal is két tételből áll össze. Az infláció mértékének megfelelő emelésből, valamint a nyugdíjprémiumból. Kezdjük az elsővel. A magyar átlagnyugdíj az év elején 128 ezer forint volt. Erre jön a 2,7 százalékos emelés, ami havi szinten 3450, egy évre vetítve pedig 42 400 forintnak felel meg.






 

A második tétel a nyugdíjprémium. Ez akkor jár, ha a gazdasági növekedés mértéke meghaladja a 3,5 százalékot. A kormány jövőre 4,1 százalékos gazdasági bővüléssel számol, így ez a feltétel teljesül. A prémiumot két szám szorzata adja. A 3,5 százalék feletti növekedést (ami jelenleg 0,6 százalék) kell megszorozni a nyugellátás november havi összegének 25 százalékával, de legfeljebb 20 000 forinttal. Vagyis az átlagnyugdíj esetén az egyenlet a következő: 0,6 szorozva 20 ezerrel, ami 12 ezer.

A két tételt összeadva jön ki a végösszeg, az évi 54. 400 forint.

 

Bevalljuk, az ajándék Erzsébet-utalványokkal ezúttal nem számoltunk. Mert az nem része a nyugdíjnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top