Tech

A tudósok is meglepődtek, milyen olcsó: 27 ezer forintból megoldják a szén-dioxid kivonását a levegőből

hvg.hu

Sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből egy kanadai cég új fejlesztésével.






 

Joule című szaklapban közölt friss tanulmányban a Carbon Engineering azt írta, tonnánként 100 dollárnál (27 ezer forint) kisebb összegért képesek egy tonna szén-dioxidot kivonni a levegőből. Ez látványos előrelépés lenne, mivel a jelenlegi becsült ár 600 dollár (163 ezer forint) körül van.

 

A tudósok kissé gyanakodva tekintenek azokra a találmányokra, amelyek veszélyesnek tűnnek és amelyekkel el lehetne vonni a figyelmet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének „nehéz feladatáról”. Voltak már tervek űrbéli nappajzs építésre és arra is, hogy a tengerbe szén-dioxidot magába szívó anyagok telepítsenek.

 

Ennél nagyobb jelentőségűnek tekintik a szén-dioxid kivonását a légkörből, ami a zöld növények tevékenységét utánozná. Az elképzelést az 1990-es évek közepén dolgozta aki egy Klaus Lackner nevű tudós, azóta néhány technológiai cég költséges prototípusokat fejlesztett ki ennek alapján.






 

A kanadai Carbon Engineering – Bill Gates és egy kanadai befektető finanszírozásával – 2015 óta működteti a levegőből napi egy tonna szén-dioxidot kivonó eljárás prototípusát. A levegőt ventilátorokkal teli hűtőtoronyba szívják be, ott speciális folyadékkal találkozik, amely reakcióba lép a levegő szén-dioxidjával. Számos technológiai lépés után tisztább szén-dioxidot vonnak ki ebből, a gázt felszívó folyadék pedig visszatér a légtérbe, ahová a “piszkos” levegőt szívják.

 

 






Az Amerikai Fizikusok Társasága egy 2011-es tanulmányában 600 dollárra becsülte egy tonna szén-dioxid kivonását közvetlenül a levegőből. A Carbon Engineering szerint létező technológiák alkalmazásával ezt a költséget látványosan sikerült csökkenteniük. David Keith, a Harvard Egyetem kutatója, a cég alapítója elmondta, a fejlesztés iránya, hogy a kivont gázt nyersanyagként használják szintetikus folyékony üzemanyag előállítására. Jelenleg napi egy hordóval állítanak elő az új üzemanyagból, megújuló energia felhasználásával, a tiszta szén-dioxidot a vízből származó hidrogénnel vegyítve.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top