Belföld

Egy hálapénzes esetet sem vizsgált 2016-ban az fővárosi orvosi kamara

hvg.hu

Pedig ügy lett volna.






 

Sikertelen közérdekű adatigénylés után perelt a Transparency International (TI), hogy megtudja, a Magyar Orvosi Kamara budapesti szervezetének etikai bizottsága hány alkalommal foglalkozott hálapénzes ügyekkel 2016-ban. A pert megnyerték, de kiderült, hogy a szervezet egy üggyel sem foglalkozott – írja a 444.hu.

“2016-ban a MOK Budapesti Területi Szervezetének etikai bizottságai nem hoztak olyan határozatot, amely a kamara etikai kódexének hálapénzre vonatkozó részével lett volna összefüggésben, és ugyanígy, olyan határozatot sem, amely a Munka Törvénykönyvének vonatkozó részének megszegéséről szóltak volna.”

 

A MOK válaszából az is kiderült, hogy 2016-ban egyetlen értesítést sem kaptak munkáltatótól, hogy bárki megszegte volna a szabályokat, így nem volt mit kivizsgálni.

A TI az után akart választ kapni, hogy kiderült, a SOTE II. klinikájának egyik főorvosa ellen etikai vizsgálat indult, mert egy nő állítása szerint 160 ezer forintot kért egy sürgősségi császárért az amúgy ügyeletben lévő orvos. A nőnek volt fogadott orvosa, de ő szabadságon volt.

 

A vizsgálat idejére az orvos munkaviszonyát azonnali hatállyal felfüggesztették, de az orvos felelősségét nem tudták megállapítani, mivel egymással ellentétes állítások fogalmazódtak meg. Az orvos a vizsgálat alatt kezdeményezte jogviszonya megszüntetését. Az eset miatt a Magyar Orvosi Kamara előtt tiltakoztak nők egy flashmob keretében. A hálapénz ellen tiltakozó, a kamarából majdnem kizárt Kunetz Zsombor örült, hogy végre a megfelelő szerv is meg lett szólítva, amely ennél az esetnél is “mismásolt”.






 

A Transparency International a Facebook-oldalán azt írta, a hálapénz a magyarországi korrupció egyik legellentmondásosabb területe. Egy 2016-os felmérés alapján a magyarok a hétköznapi korrupció leggyakrabban előforduló formájának tekintik, a hivatalos, jogi megítélés azonban lényegesen megengedőbb. A TI szerint beszédes választ kaptak a kamarától arról, ők hogyan ítélik meg a hálapénzes helyzeteket.

 

A hálapénz ellen küzdő Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete 2017-ben készített egy kutatást a hálapénzről. A válaszoló orvosok szerint 2013-hoz képest 26 százalékkal kevesebb beteg adott borítékot, az egy betegtől kapott összeg 12 százalékkal csökkent, egy-egy orvos 22 százalékkal kapott kevesebb hálapénzt havonta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top