Politika

Elege lett a képviselőnek, otthagyta a pártját

FOTÓ: Vajda József | Pestibulvar.hu

“A Fidesz által a közéletbe folyamatosan adagolt méreg, a gyűlölet és az indulatok mérge az LMP-t sem kerülte el. Nagyon remélem, hogy a párt idővel vissza fog térni a racionális vitákhoz, és visszaszorítja az indulatokat, mert ezek hiteltelenítenek minden olyan törekvést, ami a kormányzati politika komoly kritikájához szükséges” – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP volt társelnöke a 24.hu-nak adott interjújában, amelyben bejelentette, kilép az LMP-ből.






 

Kitér arra is, mi volt a “bűne”, amiért fegyelmi eljárást indítottak ellene: “Meggyőződésem volt és maradt is, hogy ehhez az ellenzéki tényezők széleskörű együttműködésére volt és van szükség, akkor is, ha mást gondolunk a világról, sőt akkor is, ha a kialakult helyzetért eltérő felelősségű pártok vannak az ellenzékben.” Hadházy kilépésével az LMP elvesztette az egyik legaktívabb politikusát, aki a korrupciós ügyek feltárásában jelentős eredményeket ért el, és elvesztette azt a politikusát is, aki a józan ész mentén hajlandó volt más pártokkal együttműködni. Mint az interjúból kiderül, sokkal súlyosabbnak látja a Fidesz kétharmados győzelmét, mint pártja: “Egy dologról szabadna csak beszélni: hogyan lehet ennek az eredménynek a beláthatatlan következményeit mérsékelni. Hogyan lehet például az Európai Unióból való kivezetésünket megakadályozni.” Úgy érezte, ehhez nemhogy partnereket nem talált a pártjában, hanem a kétharmad megakadályozása miatt tett erőfeszítéseiért még fegyelmi büntetést is kapott, 2 évre eltiltották minden pártban való tisztségétől. A fegyelmi bizottság azonban fellebbezett szigorításért, így lehet Hadházy a kilépéssel előzte meg a kizárását. A helyzet pikantériája, hogy az a Sallai Róbert Benedek, akit viszont kizártak az erőszakos viselkedése miatt, akár vissza is kerülhet a pártba, mert az ő ügyében enyhítés miatt történt fellebbezés.

“mostanra olyan helyzet állt elő, amelyet már nem tudok tovább vállalni.”

 

Mint mondja, rá kellett döbbennie, hogy a Fidesz nem akar a korrupció ellen harcolni, az LMP pedig jelen állapotában képtelen rá. Hadházy Ákos függetlenként folytatja munkáját, továbbra is a korrupciós ügyekkel, az EU-ügyészséghez csatlakozás kikényszerítésével, a sajtószabadság, a demokrácia maradékának és a bíróságok védelmével kíván foglalkozni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top